2024.07.08. 00:11
Sziasztok!
Ha azt mondom, hogy "ezt nem így terveztem", akkor az már elég régi sláger, nem igaz? ^^" Pedig ez az egész megint tökéletes példa rá! Egész Június folyamán küzdöttem a betegségekkel, gyógyszerekkel és mire oda jutottam, hogy előszedtem a fotóhoz szükséges kellékeim, átöltöztettem a modelt is, hát nem rám jött még egy torokgyulladás is, így abszolút semmi energiám és erőm nem volt hozzá, hogy összeállítsam és elkészítsem a fotókat a hónap végén, ahogy beterveztem...Mindegy, a lényeg, hogy végre itt vagyok a Június hónap naptár oldalával!
A fent elmondottaktól eltekintve, igazából semmi komoly akadálya nem volt a fotóknak, csak tényleg erő és idő, hogy összerakjak mindent és befotózzam. Tény, hogy maga a fotók megszerkesztése most kifejezetten sok időbe telt, ez is hozzásegített a késéshez. Nem mértem le az időt pontosan ugyan, de kb. 3 órányi szerkesztési időmbe telt kihozni azt a végeredményt amit láthattok ti is! Szerintem ez nem meglepő, mivel a teljes háttér be lett vágva zöld háttér miatt. Nagyon professzionálisan hangzik tudom, de egyáltalán nem olyan mint gondolnátok XD
Oké kezdjük ott, hogy az ötlet a fotókhoz már megvolt egy ideje, ezt említettem a múltkor is, ahogy azt is, hogy vaciláltam melyik témát és modelt vegyem előbbre. Végülis jól döntöttem, hogy a Májusira raktam Setsunat és kint készítettem el akkor a fotókat, mivel a mostani fotókat bent kellett elkészítenem, így megúsztam az óriási hőségben való kínlódást...A témát könnyedén megadta a modelemen szereplő ruha, amit jó néhány évvel ezelőtt készítettem el. Igen, ez az öltözet már nagyon régóta megvan, akkor is Imenand-ra készült, és akkor is készült egy teljes fotósorozat vele, csak az soha nem lett feltöltve sehova a netre! (Nem is lesz, ha bárki kérdezné/kérné, bocsika) Azóta meg megőriztem a ruhát, nem adtam el, nem csináltam semmit vele, csak úgy állt egy (külön) tasakban a többi rengeteg baba ruhával. Azt hiszem épp keresgéltem valamit, mikor a kezembe akadt, már a múlt év folyamán, és akkor elhatároztam, hogy amint sor kerül arra, hogy újra Imi szerepeljen egy naptár fotón, akkor felhasználom, ha már anno olyan gondosan megvarrtam neki, ne vesszen kárba! Főleg, hogy olyan marha jól áll rajta az egész öltözet, nagyon felnőttes, férfiassá teszi ♥
Ha már a ruhánál tartok, akkor megszokott módon, kicsit részletezném is: nyilván Egyiptomi hacukáról van szó, fekete-piros-arany kombinációban. Nagy részben fekete szaténból készült, kivéve a palást, ami egy arany színű sztreccses anyag. Felül egy egyszerű fekete majó van rajta, erre jön rá a tipikus egyiptomi gallér rész, ami arany szalaggal, arany flitterekkel és piros kövekkel van díszítve. A kígyómintás arany palástot a gallér alatt, kapcsokkal lehet a majó váll részeire csatolni. Alul is a tipikus egyiptomi "szoknya" van, több rétegből összevarrva, arany és piros szalaggal, illetve kövekkel díszítve elől és az őv résznél is. Elől a kis arany szimbólumokat (hieroglifák?) kézileg festettem. Imenand lábán egy általam készített arany szinű papucs van, kb. ugyanolyan kinézetre mint az alap papucsa, csak ez arany színű, piros kövecskével. (Jól megmagyarázom XD) Az ékszereiben nincs nagy változás, csak a nyaklánca lett lecserélve az eredetiről. Csak a második képen szerepel a fejdísze, aminek szintén nem tudom mi lehet a normális neve az egyiptomiaknál, de biztosan ti is láttatok már hasonlót képeken vagy filmekben, nevezzük "kendőnek", ez is fekete-arany kombináció és őszintén nem vagyok annyira oda érte ahogy sikerült, ezért szerepel csak egyik fotón XD Ahogy fent is említettem, nagyon tetszik ez az öltözet rajta, jobban néz ki mint az alap ruhája szerintem, bánom, hogy nem ilyenre terveztem azt :) Ezzel egyidőben viszont örülök annak, hogy ettől egyedibb lett a fotó!
Visszatérve a témához, tehát Egyiptom...na ezért kellett beszerkeszteni a hátteret! Persze kitalálhattam volna valami mást is, de úgy gondoltam, hogy ezt a ruhát gyalázat lenne berakni bármilyen más környezetbe! Így hát maradtunk a szerkesztéssel, mivel nem Egyiptomban élek, és hát sajnos nem vagyok milliomos sem, hogy privát repülőgépre pattanjak és egy fotó érdekében csak úgy elutazzak egy másik kontinensre :D Igazából, valahogy itt meg is akadt a gondolat folyamatom, annyira koncentráltam, hogy a lehető legélethűbben adjam vissza a hangulatot, hogy nem igazán jöttem rá, mi is akar kifejezni a két kép. Nem tudom valahogy bővebben kifejteni az egészet, csak egyszerűen menő és jól néz ki :D Megfordult utólag a fejemben, hogy az a tény hogy Imenand mennyire felnőttesen fest a képeken, talán egy jövőbeli jelenet is lehet? Ti mit gondoltok? Kíváncsi vagyok azért, ti milyen háttér sztoryt tudnátok elképzelni?
Az első képen Imenand nagyon határozottan áll két régi oszlop között, valahol a sivatagban, a háttérben valamennyire látszanak a piramisok. Itt próbáltam kifejezni, hogy Imi, akárcsak apja, képes kontrolálni a homokot, akár homokvihart is előidézni! A kezében is homok van, meg ugye száll a homok és a por, már amennyire sikerült élethűen ábrázolni ezt. A két oszlopot utolsó pillanatban találtam ki és dobtam össze: hogy mire jó 2 évek óta tartogatott, "valamire majd csak jó lesz" Pringles doboz + csomagolópapír!? :3 A hieroglifák szerkeszve vannak persze. A Bastet szobort azért választottam, mert ez a legnagyobb Egyiptomi szobrom a kollekciómban, ami fekete alapú. Vannak még nagyobbak, de azok már olyan színűek kb. mint maga az oszlopok, így túlságosan beleolvadtak volna a környezetbe...
A második fotó, a közeli, bár most inkább profil képnek mondanám, még szigorúbbra sikerült mint az első. Az UM Múmia akciófigurámtól loptam el az Egyiptomi tekercset, amit Imi kezében láthattok. Gondolom olvassa ami rajta áll, csak ki tudja épp mi lehet az? A vörösses színekkel próbáltam valahogy fokozni a fotó hangulatát kicsit, drámaiasabbra fordítani.
Összességében most nincs kalandos háttér történetem, arról, hogy hogyan készültek el a képek és még csak konkrét, érdekes témás alapot se tudok nyújtani (szánalmas...), de ettől eltekintve büszke vagyok a fotókra! Én kifejezetten utálom és nagyon ritkán szoktam alkalmazni ezt a háttér bevágós technikát, főleg olyan fotóval amit nem is én készítettem (mármint a háttér fotót), mert nehéz és úgy érzem soha nem lesz olyan, mintha tényleg ott készült volna a fotó. Akármit csinálok is, nem vagyok még olyan jó szerkesztő, nem tudom még annyira jól összeolvasztani a két képet, hogy hihető legyen. Viszont megjegyzem, én úgy látom, hogy eddig ez a legjobb ilyesfajta munkám és nagyon tetszik! ♥ Az egész alakos fotó főként, de a második sem lett rossz, amit persze érdemes megnézni színesben, normál teljes méretben, kizárólag a Facebookos oldalamon: A 10 évvel ezelőtti Június naptár oldalon Seraphina szerepelt, és elnézve azt, meg a mostanit, ég és föld különbség van a kettő között! :D Arról nem is beszélve, hogy semmi közös nincs bennük, sem témában, még csak hangulatban sem! Na de hallani szeretném a ti véleményeteket is! Ti mit gondoltok a fotókról? :)
Ami a Júliusi naptár oldalt illeti, már kitaláltam a témát és megvan a modell is, csak a ruhát kellene megvarrnom, ami szép lassan körvonalazódik a fejemben. Remélem sikerül még a hónap vége előtt elkészíteni a fotókat!
Bj-Lydia