2024.05.02. 23:32
Sziasztok!
Fáradt vagyok ugyan, de ma elkészültem végre az Április hónap naptár oldalával, ezért úgy gondoltam, hogy már a késés miatt is, mindenképp posztolom kell most! Tudjátok, mivel már említettem itt (és blogon is), hogy egész hónapban elfoglalt voltam a nagytakarítással, aztán kicsit kiégtem fizikailag és érzelmileg is, így muszáj volt szünetelnem és nem tudtam dolgozni. Igazából most kezdek csak úgy rendesen visszarázódni a munkába, szóval remélem megmarad a lendületem ^^"
A fent említett dolgok miatt volt a késés is, meg hát azért is, mert nem igazán volt kidolgozva a fejemben az egész kép ötlete, csak részletekben. Azt sem tudtam, hogy pontosan milyen ruhát készítsek hozzá...Ezekből kiindulva jött az is, hogy egyszerűre kellett vennem a dolgot, hogy viszonylag hamar elkészüljek az egésszel, ne legyen túl nehéz stb. A bolond időjárás is kiszámíthatatlan volt (meg jelenleg is eléggé az), és az idő hiány miatt is, úgy döntöttem, hogy ismét egy benti fotó fog készülni!
Tehát egyszerű, oké, így 100%ban maradtam az eredeti ötletemnél a modellhez: Jeremy, vagyis Jeremiahowl teljes nevén! :) Pici baba, és még ha nem is könnyű ilyen csöppséggel dolgozni, vagyis varrni rá (nehezebb mint a normál babákra!), mégis csak gyorsabban megvan a méret miatt. Elgondolkodtam, hogy mi illene legjobban Jeremyhez és hát elég nyilvánvaló: játékok, avagy ahogyan játszik a szobájában.
Bár való igaz az is, hogy régebben még használtam fel őt hasonló ötletekkel fotókon, de mégsem ugyanaz az egész azért! Igen, visszanéztem a régebbi naptár fotókat és már egyszer megjelenítettem Jeremy szobáját, anyukájával együtt. Ebből indultam ki és újra felhasználva ugyanazokat az anyagokat, és berendezés egy részét (szék, ágynemű), hamar össze tudtam állítani a gyerekszobát megint. Nem láttam értelmét változtatni, mert kétlem, hogy átalakították volna a szobáját azóta XD
Előszedtem a már egy ideje gyűjtögetett és tartogatott, apró kis játékokat, amiket beszereztem, azzal a gondolattal, hogy "na ezek tökéletesek lesznek a gyerek szörnyeimnek!". Mindenképp terveztem felhasználni ezeket az apró kis állat figurákat pl., mert annyira tökéletesek és cukik méretben! Valahogy még passzólnak a nagyobb méretű dinó figurák mellé is, mert ugye tudjuk, hogy Jeremy nagy rajongója a dinoszauruszoknak :3 És szinte elfelejtettem bepakolni a kép hátterébe azt a Jurassic World-ös Velociraptor hexagon izét, amit már jó pár hónapja vettem (blogon mutattam is), szintén Jeremyre gondolva! Csak a gond az, hogy nem volt itthon megfelelő elemem hozzá, így sajnos nem tudtam bekapcsolni, hogy világítson is :( Ezt azért sajnálom, de meglehet, hogy nem is látszott volna a kék fénye rendesen a vaku miatt...Ja még ott van az a nagy Transformers féle robot is a tetején :D Az még gyerekkoromból van, amolyan kínai hamisítvány izé, ami chipses zacskóból jött ki XD Egyéb cuccok amiket láttok szintén innen-onnan összekapart holmik, sokszor ingyen (földön talált), vagy nagyobb adag játékokból vannak és elraktam őket, hogy jól jönnek majd valamire :)
Miután ezeket mind előtúrtam, akkor jöttem rá, hogy a háttér azért megint marhára üres és unalmas lesz...Mindig ez a baj a benti fotókkal! Legalábbis számomra nehéz az összeállításuk, de szerintem ezt már említettem előző alkalmakkor is...Aztán eszembe jutott, hogy miért ne lehetnének cserepes növények a házban?? Még sosem használtam ilyesmit fotókhoz szerintem...valszeg azért mert nincs ilyen kiegészítőm nagyon a "kollekciómban" XD Nosza, ma délután munkához láttam gyorsan, túrkálva a mindenes, kacatos szatyromban, hogy mit tudnék felhasználni cserepes növény készíyéshez? Végülis a kisebb cserép egy műanyag karika (azt hiszem kasszaszalag közepe volt), míg a nagy, szép zöld mintás egy dinó tojás játék alja! A kis cserepet bevontam mintás ragasztószalaggal, míg mindkettőt megtöltöttem és beragasztottam egyfajta szivacsszerű, kicsit hungarocellre hasonlító anyaggal. A kis cserépbe egy mini pálmát raktam, míg a nagyba hosszú műleveleket, nem tudom milyen növény lehet, de szerintem nem is nagyon számít, amíg jól mutat nem igaz? :D Végén pedig ragasztóval bekentem a szivacsos felületet és apróra vágott papírt (vagy 20 éve volt egy pici zacsival nekem, még LPS figurás játékszettel jött, azóta nem bontottam ki! hehe csak jól jött valamire, hogy elraktam ennyi ideig! XD) szórtam bele föld gyanánt. Őszintén büszke vagyok a növénykéimre, jól néznek ki és feldobták a fotót is! ♥
Ehm igen, az első képhez ez a sok minden kellett, és persze a kissrác, akinek végülis egy teljes házi szerkót varrtam. Nem tudom, hogy pizsama-e vagy inkább tréningruha, döntsétek el ti! Sajnos dinó mintás anyagom nincs készleten, ezért maradtunk a kék halacskásnál, csak a gond az, hogy annak ellenére, hogy tökre könnyed és szép anyag (pamutféle?), nagyon bomlik ha húzódik, pedig valamennyire sztreccses is, de mégis...Nem segített az a tény sem, hogy ezeknek a G2-es gyerek szörnyeknek olyan bumszli nagy lábakat és mancsokat adtam, na meg, hogy minimálisan artikuláltak (5 pontos) csak és nem jár le a kezük könyökből/csuklóból...Minden összevetve, a ruha tök cukin áll Jeremyn, de már látom, hogy itt-ott megpattant az anyag, tehát ezt semmiképp nem tudom felrakni majd eladásra sajnos :/ De na, legalább egy kép erejéig valami ez is...Tudom, hogy lehetne érdekesebb vagy kreatívabb is, de mint említettem, ezekre a pici babákra nagyon nem könnyű varrni! Jah és igen, Jeremyn nincs cipő, mert nem tudom...a házban van és játszik, minek az? :D Különben meg cipőt sem lehet találni a lábukra, főleg, hogy eredetileg se jönnek cipővel...Igazából szeretném majd újra csinálni azt a cipőt is amit én adtam rá, mert ramatyúl néz ki. Én kell kidolgozzak és készítsek neki egy normálisat, ami nagyon nem lesz könnyű...
Ami a második, közeli fotót illeti, szerintem nagyon cuki lett (bár az első is az)! Jeremynek valszeg anyukája vitt egy adag kaját, gondolom reggeli vagy épp vacsi? Az apró kis kaja és evőeszközök (az üdítős poharat kivéve) mind Sylvanian Families kiegészítők és lám tökéletes méretűek babákhoz is! ♥ A kis szörnyem meg a széken üldögélve fogyasztja el, pihenőt tartva a játék közben. Kérlek tekintsetek el afelett, hogy a tényér elég furán van a karján egyensúlyozva, de ezt teszi megint az, hogy nem lehet normálisan forgatni a karját tenyérrel felfelé sem :( De itt legalább kapóra jött, hogy egyik karja be van hajlítva, így normálisan néz ki ahogy a kisvillát tartja!
Összességében egyszerű ötlet, nem kifejezetten kreatív és elég gyorsan is összehoztam (ami nem minden esetben rossz azért!), de nekem tetszik! Jeremy cuki mint mindig és tényleg annyira tökéletes hozzá méretben azok a pici figurácskát, imádom őket!! Ti is kukkoljátok meg őket teljes méretben és (a másodikat) színesben a Facebookos oldalamon: A 10 évvel ezelőtti Áprilisi oldal fotóján Fenri-Rose szerepelt, húsvéti szerkóban. Na igen, akkoriban abban a hónapban volt a Húsvét azt hiszem...de lényeg, hogy témában és karakterben sincs köze a kettőnek egymáshoz összehasonlítva, főleg, hogy akkor Jeremy még nem is létezett! Bár azért van egy kis közös vonás: a rokoni szál :) Mint mindig, most is kíváncsi vagyok a véleményetekre? Mit gondoltok a fotókról, nektek tetszetősek?
A Májusi oldalon sem gondolkodtam még, főleg, hogy ezzel voltam inkább elfoglalva és közben hozzáláttam egy újabb OC páros restaurálásához is, mert azzal mindenképp szeretnék haladni! Muszáj lesz fotóznom új karakter fotókat is már végre...Közben meg várom, hátha megszáll az ihlet :)
Bj-Lydia