Életkor táblázat:

A másnap szintén ködös, borús, sőt esős idővel köszöntött a démonok világára, a Pokolra. Minden nap szinte ilyen itt, mivel hiányoznak az évszakok és a Nap sem ragyog fel. Az egyedüli csapadék forma is az eső. Akik feljárnak a Földre, azoknak valósággal kellemes meglepetés, minden egyes alkalommal, bármilyen más időjárás megnyilvánulása.

Az iskolában megszokott módon, a diákoknak részt kellett ma is venniük az órákon, bár itt nem kifejezetten életkor alapján vannak felosztva az osztályok, inkább tantárgyak szerint kell megjelenniük a démonoknak csoportosan, kortól függetlenül. Viszont, akárcsak a Földi iskolákban, itt is 18 éves kortól számítanak felnőttnek a démon sarjak, ekkor fejezik be a tanulmányaikat is.

Az iskola teljes épülete két részre oszlik, egyik felében kizárólag hosszú folyosók, ahol végtelennek tűnő szekrény sorok állnak a fal mentén, mindkét oldalon. Minden diáknak megvan a maga kis számozott szekrénye, amibe lepakolhatja a cuccait. Az osztálytermek pedig egy leválasztott, külön részébe vannak az épületnek, ahol van egy nagy ebédlő is, és egy óriási tornaterem felszerelve mindenféle szükséges kellékekkel. A két épületszárnyat egy hosszabb folyosó köti össze.

Maciel és Marcionila együtt hagyják el az egyik tantermet, egymás mellett lépkedve, indulva a másik épületszárny felé. Marcionila két-három füzetet és könyvet ölel magához, míg Macielnél csak egy nagyobb füzet van a hóna alatt.

-Hmm nem sokat értettem meg ebből az egész leckéből...-Marcionila elhúzza száját a földet figyelve.

-Nem? Pedig könnyű volt...tudod egy meg egy az kettő...

-Mi van?-pislogva néz Macielre. -Te most szivatsz? 

Maciel felnevet: -Látnod kellene milyen fejet vágsz!

-Ha-ha-ha...nagyon vicces, tehát szivatsz...-Marci duzzogva pillant előre.

-Jó bocs...csak őszintén oda sem figyeltem az egészre.

-Akkor minek jöttél be órára egyáltalán? Ha már Balbi nem jött, akkor...

-Nem vagyunk összekötve! És fogalmam sincs merre kóborol megint, vagy hogy miért nem jött be...biztos gördeszkázik valahol...

-A múltkor valami olyasmit említett, hogy egy versenyre készül...

-Te hiszed? Még hogy verseny...csak lóg, mert unja az egészet, bár most valahogy egyetértek vele, mert ez az egész dög unalom volt...

-Igen persze, de attól még jó lett volna felfogni, legalább korrepetálhatnál...

Maciel fél szemmel rá pillant: -Korrepetálhatnálak...? Mármint privát leckét szeretnél tőlem...?

-Nem tudom mire célzól ezzel pontosan, de NEM úgy értettem...-Marcionila vízcseppel pillant rá. –Különben meg...hol járt az agyad, ha nem a tanárra figyeltél?

-A füzetemben firkáltam...-Maciel vállat von kitérve a konkrét válasz elől. /Nem tudom kiverni a fejemből, hogy tegnap este óta nem válaszol a telefonján, sem hívásra, sem üzenetre...Mi van vele?? Ma reggel sem láttam...oké még nem volt ma közös óránk, de akkor is...Az a tegnap esti riadó...Miért mondtam vissza és nem mentem át inkább hozzá??...Mert megint Balbiniára hallgattam...A családom a sírba fog vinni egy nap.../

Közben szép lassan átérnek a szekrénysoros épületszárnyba, itt már jóval nagyobb a zsivaj is, több a diák, mindenki igyekszik valahova.

-...mert akkor hogy lehet osztani is egyszerre?? Vagy akkor megszorozni kell...?-pillant fel Macielre, majd meglepetten pislog. –Hé! Te nem is figyelsz rám!-duzzogó pofi.-Megint egész más világban jársz!

-Aha...-Maciel csakugyan, egyáltalán nem figyel rá, csak mereven előre bámúl.

-Maciel!-az egyik füzetét hozzávágja.

Maciel hirtelen visszazökken a való világba: -Tessék!? Mi van már megint??

A füzet közben lepuffan a földre. Marcionila dühösen néz rá, aztán fogja és a többi könyvét és füzetét is, amiket eddig karjaiban tartott, határozott mozdulattal földhöz vágja. A körülöttük vonuló, többi démon diák gyanús fejjel pillant rájuk, majd sutyorognak egymás között, van aki csak vigyorog, van akik felkuncognak.

Maciel felsóhajt: -Most komolyan...? Minek kellett a földhöz vágnod a holmidat? Azt képzeled, hogy én majd felszedem?

-Ha egy hölgy elejt valamit, akkor azt úgy illik, hogy az úr felveszi neki.-duzzogva fonja össze karjait.

-Veszi az a jó édes...!!

Füttyszó hangzik fel élesen a folyosón kicsit távolabbról, majd egy lány hangja ahogy felkiált: -Maciel!

Maciellel együtt Marcionila, sőt még többen mások is a közelükben felkapják fejüket a füttyszóra, a hang irányába néznek. Míg másoknál ez a megfigyelés csak pár másodpercig tart aztán máris lankad az érdeklődésük, addig a lány integetni kezd, majd vigyorog győzedelmesen és feltart a levegőbe egy DVD lemezt mutatva. Maciel elmosolyodik figyelve.

-Heh...már megint ő...? –húzza fel fél szemöldökét Marci, majd Macielre pillant és összehúzza szemeit idegesen: -Nem értem mit eszel rajta...az a csaj tiszta gáz, csak elég rá nézni hogyan öltözködik, röhejes!

Maciel, mint aki meg sem hallotta, mosolyogva integet neki vissza. A lány figyeli őket, majd elkomorul az arca, ő is összehúzza szemeit, aztán ujjával mutat fölfelé a tetőre célozva és hátat fordítva elviharzik a folyosón. Maciel felsóhajt, közben a szekrényéhez fordúlva kinyitja a kis lakatot rajta.

-Ezt nem hiszem el! Egy szót sem hallottál abból amit mondtam!

-De igen, hallottalak...-rakja be a füzetét a szekrényébe, aztán előveszi hátizsákját, becsapva az ajtót és visszazárja a lakatot. –Mégis mit mondjak erre? –néz komoly fejjel Marcionilara.

Marcionila is komoly arckifejezéssel vizslatja, próbálva kifürkészni valamit Maciel tekintetéből.

-Szóval...?

-Jaj Marci, értsd meg, ő a legjobb barátom! Gyerekkorunk, azaz baba korunk óta együtt nőttünk fel! Ő fontos nekem! Attól, hogy szerinted gáz ahogy kinéz, nekem még ugyanúgy tet...-elharapja a szó végét másfele pillantva.

-Tetszik...? –Marcionila döbbenten nézi. /Eddig is sejtettem, hogy tetszik neki, hogy többet érez iránta, mint egyszerű barátság, mert túl sokat lógnak együtt, de...Tényleg odavan érte! Odavan...érte.../

-Nem azt akartam mondani! Hanem, hogy...öhm...hogy ugyanúgy...tettem volna, ha te is...a...

-Hagyjuk, fölösleges össze-vissza dadognod...-lehajól és szedegeti fel a füzeteit és könyveit a földről. –Csak nem értem, miért titkolod? Miért nem mondod el neki is?...Nem mintha érdekelne...

Maciel figyeli, majd kipillant az ablakon, fel a másik épületszárny teteje felé, kicsit elmélázva: -Nem tudom...nem az aminek hiszed...

Marcionila dühösen kapja fel fejét: -Te nem vagy normális! Hülyének nézel??! –vicsorít, morrog is mellé, még füleit is hátrahúzza.

Maciel meglepődve néz rá: -Most mi bajod van? Nekem mondod, hogy nem vagyok normális, közben meg te visítozól itt folyamatosan és vágod a földhöz a cuccaid! –azzal megfordúl és indul a folyosón.

-Ja persze, menekülj csak! –kiabálja utána, aztán halkan, csak az orra alatt mormogva: -Úgyis mindig azt teszed...te gyáva...

Kis idő elteltével Maciel már átért az ellenkező épületszárny legfelső szintjére, onnan meg a tetőre vezető lépcsősoron halad felfelé, aztán kinyitja az ajtót és kilép a tágas tetőtérre, pontosabban maga az iskola fedetlen, puszta teteje tárúl elejébe. Az egész sima felületet csupán csak néhány kémény szakítja meg, bár most egyik sem füstöl. Az eső továbbra esik, bár inkább csak szemerkél most, nem zuhog.

Maciel körbe pillant, teljesen kilépve a tetőre és becsukva az ajtót maga mögött: -Hahó...? /Még nem ért volna ide?/

Kicsit távolabb lépked az ajtótól nézelődve, közben az eső szép lassan áztatni kezdi tollait, így „haja” elkezd lelapulni, csőrén pedig megállnak vagy épp lassan lefolynak az esőcseppek.

-Sy...? Itt vagy? –tesz egy újabb bizonytalan lépést, mikor valami az egyik kémény mögül, óriási sebességgel száguld a feje irányába, hasítva a levegőt. Utolsó pillanatban azonban sikerül elkapnia fejét az útjából, ezért a tárgy nem messze tőle landól a tetőn, pattogva néhányat. Egy radírgumi.

-Áh, nem találtalak el! Túl gyors vagy...hogy lehet, hogy ennyire jók a reflexeid hm? –egyik kémény rejtekéből sétál elő a lány a folyosóról, mosolyogva porolgatva le kezeit és ruháját.

-Heh, mondtam, hogy nem fog úgy sem sikerülni, add fel. –Maciel vigyorogva néz rá. –Már azt hittem meggondoltad magad és inkább órára mentél...

A lány oda ér hozzá, közben leveszi hosszú kabátjának kapucniját, így jobban láthatóvá válik az arca, tollai és csőre is, amin ugyanúgy elidőznek néhány másodpercre az esőcseppek, mielőtt lefolynának.

Felpillant Macielre mosolyogva: -Van cigid?

-Meg fogsz így ázni...-közben már az ő tollai csupa vizesek és teljesen fejére tapadnak. Leveszi hátáról a hátizsákját és kutat benne.

-Nem baj...te is el vagy már ázva...úgy nézel ki mint valami szerencsétlen veréb.-nevetni kezd.

-Hű de vicces vagy...-de azért ő is elmosolyodik, közben egy csomag cigarettát nyújt feléje.

A lány kikapja kezéből az egész csomagot: -Áh köszönöm! Az enyém teljesen elfogyott!-máris halász ki belőle egy szálat, aztán csőrébe helyezi és zsebében kezd kutatni gyújtó után.

Maciel vízcseppel figyeli, de végülis nem szól semmit amiért eltulajdonították a cigarettáját, csak visszaveszi hátára a táskáját, aztán indul az épület széle felé. A lány követi, már füstölgő cigarettával. Mindketten leülnek az épület peremére, lábaikat lefelé lógatva.

-Miért nem válaszoltál a tegnap este...?

-Már aludtam.

-A riadó alatt is?

-Jah...eléggé kiütöttem magam unalmamban...

Maciel rá néz, figyelve: -Ittál..? Azért, mert nem mentem át hozzád...

-Ki mondta, hogy piával ütöttem ki magam?

-De...akkor mégis mivel?-a cigarettára pillant.-Ugye nem...?

-Ugye nem mi?-néz rá.

-Sydelle...ugye nem próbáltál ki valami...fű félét?

Sydelle pislog, majd grimaszt vág és kitör belőle a nevetés. Maciel meglepődve pislog, majd duzzogó pofi és másfele néz: -Aggódtam érted, oké?? Te meg itt kiröhögsz! Kösz szépen, jó kis barát vagy!

-Jaj ne...ne vedd már...úgy a szívedre! Húú, húú!-törölgeti a nevetéstől kicsordúlt könnyeit.

Maciel nem válaszol, nem is néz rá, csak duzzogva bámul le az iskola tetejéről, a ködös horizontot figyelve. Sydelle is abbahagyja a nevetést, és elmosolyodik.

-Maciel, ne csináld már...tényleg aggódtál miattam?

-Olyan nehéz ezt...elhinni?-néz rá.

-Nem vagy az a kifejezetten aggódós típus...aztán meg gondoltam úgyis elszórakozol Balbival, meg...-fintorog: -Marcionilával...

-Jobban tetszik, ha azt mondom, hogy bocsánat? Hogy jobb lett volna ha nem Balbiniára hallgatok?

-Balbi ötlete volt, hogy oda menjetek? De minek?

-Azt hiszem szereti az ottani szakács főztjét...vagy valami hasonló...

Sydelle újra nevetni kezd. Maciel figyeli, de végülis megenyhül az arca és el is mosolyodik: -Azért...kíváncsi lennék, hogy miért nem válaszoltál végülis? Miért mondod azt, hogy kiütötted magad?

-Hát...-szív egyet a cigarettából és kifújja a füstöt. –Együtt voltam valakivel...

-Mi...?-Maciel teljesen ledöbben. –Ho...hogy érted ezt? –kínos mosoly.

Sydelle huncut mosollyal figyeli, csőrében a füstölgő cigaretta, aztán felmutatja egyik kezét, kicsit mozgatva ujjait. Maciel pár pillanatig figyeli, aztán leesik neki, hogy mire is céloz a lány, és homlokon csapja magát. Sydelle elégedetten vigyorog, aztán ő pillant nyugodt mosollyal a ködös város felé: -Igen hallottam a riadót, de mivel távolról jött, nem foglalkoztam vele...inkább magammal foglalkoztam...

-Attól még válaszolhattál volna...én tényleg aggódtam érted...

-Jó, hagyd már abba...különben meg...mit akart megint tőled az a szuka?

-Szuka? Kire célzol? Marcira?

Sydelle bólint, de nem pillant rá.

-Ha ezt hallaná...

-Teszek rá! Igenis az! Egy kiéhezett szuka! –ideges pofival néz Macielre.

Maciel meglepődve pislog.

-Folyton a te nyakadon lóg! Mit akar tőled?? Nem veszi észre magát, hogy plusszban van?! Csak egy elkényesztetett kis liba, aki képtelen normális, valós barátokat szerezni magának! –pattan fel mellette, közben ledobja a cigarettát és eltapossa. –Te meg gyakorlatilag folyamatosan a seggében vagy, és lesed miden lépését és kívánságát, mint valami hűséges kis kutyus! –dühös pofival néz Macielre, feszült testtartással.

Maciel csak értetlenül bámulja, még csőre is félig nyitva maradt, szóhoz sem jut. Sydelle szemei hirtelen megtelnek könnyekkel, ezért gyorsan elfordúl, összefonva karjait maga előtt: -Ki nem állhatom...ki tudja miket mond rólam...te meg már lemondod a mi közös filmezéseink is miatta...

-Sy...én, nem...

-Hallgass! Te is csak össze-vissza hazudozól, mint Balbinia!-gyors léptekkel, szinte szaladva indul az ajtó felé.

Maciel hamar felpattan és utána lépve, hirtelen elkapja karját: -Sydelle! Várj már!

Sydelle megáll, karját sem húzza el, de nem néz rá, csak hallgat.

-Mi a Pokol van ma a nőkkel? Egyik hisztisebb mint a másik! –figyeli Sydellet, valami választ várva. /Mitől ilyen ideges mindenki? Ennyire hatással van rájuk a tegnap esti riadó? Vagy egyszerre van meg mindkettőjüknek a havija?/

De Sydelle csak hallgat, nem mozdul, körülöttük az eső ismét erősebb fokozatra kapcsol.

-Sy...ne csináld már, kérlek...mi bajod van? Valahányszor csak meglátod Marcionilát kiakadsz, de ennyire még...-sóhaj és elengedi karját, de azért szemmel tartja, hogy ha esetleg a lány újra menekülőre fogná.

Sydelle ernyedten engedi le karját, nem néz Macielre, de továbbra sem mozdul: -Csak...nem kedvelem...mert...

-Mert?

-Mert...rád pályázik...el akar venni tőlem...-mondja halkan.

Maciel meglepődve pislog, szíve hevesebben kezd verni: -Ezt...hogy érted? Hogy érted, hogy tőled?

Sydelle hátra fordúl rá pillantva, szemeiben még mindig könnyek csillognak, pofija is kicsit ki van vörösödve: -Úgy hogy...át akarja venni a helyem, amióta csak megismerkedtetek...ő akar lenni a legjobb barátod...vagy talán még több is...-motyogja.

-Jah..vagy úgy...-Maciel kínos mosollyal néz másfele.

-És én ezt nem akarom! Nem akarom elveszíteni a legjobb barátom, aki eddig mindig mellettem volt! Főleg nem egy olyan szuka miatt, aki csak kihasználna!

-Jaj Sy, nem használ ki és nem veszítesz el. A helyedet sem akarja átvenni és nem is tudná...-közelebb lép hozzá, majd nyúl és megfogja Sydelle kezeit. /Féltékeny? Tényleg féltékeny??/

Sydelle duzzogó fejjel nézi kezeiket, majd Macielre szemrehányóan: -Izgatott voltam, mert sikerült megszereznem egy betiltott filmet...Gondoltam megnézzük este, de...

-De...?

-De, lehet neked megint programod van vele...és lehet nekem már nincs kedvem sem az egészhez...-húzza el kezeit Maciel szorításából és másfele néz.

-Sy...nincs programom senkivel...gyere át, és nézzük meg együtt, ahogy szoktuk.-kicsit közelebb hajól gyengéd mosollyal.

Sydelle nem néz rá: -Meglehet, hogy apa megint leckét ad fel a csillagokról, nem hiszem, hogy lesz időm...

-Pff, most komolyan? Stolas mindig csak este tud a csillagokkal foglalkozni??

-Nappal nincsenek csillagok, te lüke...-halványan elmosolyodik, próbálva visszafolytani a feltörő nevetését.

-Oh...öhm, igaz.-kínos mosoly. –Szóval...átjössz este? Rendelhetnénk valami kaját...bár a szakács nem fog repesni az örömtől, de teszek rá...

Sydelle arca elkomorúl hirtelen, majd hátat fordít neki és indul az ajtó felé: -Még meglátom!

Maciel szomorú pofival néz utána, közben végigsimít az amúgyis csuromvizes tollain. /Basszus...ki gondolta volna, hogy ennyire berág rám, csak azért, mert visszamondtam egy...csak nem randinak vette? De hát máskor is csak simán összeültünk filmezni, beszélgettünk, aztán aludtunk...Mindig is ezt csináltuk...Mikor változtak meg ennyire a dolgok? Vagy ő változott meg..?...És ha Marcinak igaza van? Tényleg...tetszik nekem? Mióta nézek rá más szemmel?/

Az iskolába vezető bejárati ajtó hangosan csattan, ahogy becsukódik Sydelle mögött. Most már csak a zuhogó eső hangja hallatszik, és a távolban néhány dögmadár krákogó-károgó hangja. Maciel továbbra is mozdulatlanul áll, az ajtót bámulva. /Sydelle...én, azt hiszem...beteg vagyok.../