Életkor táblázat:

Scaregypt egy újabb tikkasztó hőségtől uralt napnak mondott búcsút, ahogy az ég szép lassan átadta tiszta, világoskék színét a rózsaszínes, majd sötétlilás szürkületnek, hogy aztán teljes sötétségbe boruljon minden és a levegő is újra lélegezhető, hűvősebb legyen.

Anubis piramis formájú palotájában a szolgálók egyesével gyújtották fel az előudvaron álló fáklya sorokat amik megvilágítják a befelé vezető utat. A folyosókon is egytől egyig fáklyák tüze lobog, amitől minden kellemes, régies hangulatot kap. Nem mintha Anubisnak nem lenne áram ellátás a házában, csak elmondása szerint „ragaszkodik néha a hagyományokhoz”, pont ezért alakíttatta ki ezt a rezidenciáját piramis alakban, hogy megfeleljen a környezetnek. Ez csupán egyike a sok másik ingatlan tulajdonának, amit világszerte birtokol. De ez mind közül a legkedvesebb számára, még akkor is ha nem sok időt tud itt tölteni, elvégre elfoglalt Istenség. Ez a hazája, ráadásul itt nevelkedik két leánya is, akikre úgy vigyáz, és őrizteti őket akár a legdrágább kincset. Nem meglepő, hogy itt tartja a legtöbb összejövetelt is, ha valami fontos dologról van szó, az efféle vendégeskedések és privát tanácskozások az Istenek között nem túl gyakoriak ebben az országban, hisz mindegyikük elfoglalt, de ez is egy rutin, mikor ki kerül épp sorra házigazdaként!

A nap folyamán már jó néhány Isten megérkezett, az utódjaik és saját szolgáik kíséretében, de a hivatalos ceremónia vacsorára még várni kell, mert akik távolabb laknak, csak másnap futnak be. Minden időben előkészítve várja az uralkodókat, az elvárásoknak megfelelően...Anubis személyes irodája kényelmesen, bőrfotelekkel van berendezve, hogy egyszerre több vendéget is fogadhasson. Természetesen az iróasztal sem maradhat el, amin most is halomnyi papír és tekercs is sorakozik, szépen elrendezve, mert a házigazda maga intézi üzleti ügyeit és ahogy beosztottaktól is megköveteli a rendezettséget és fegyelmet, ezt ő is hasonlóképpen betartja. De ez az este most nem a munkáról szól, hanem az Istenségek közötti barátságos beszélgetésről egy-egy pohár pezsgő mellett, ami valószínűleg valamilyen ünnepi alkalom miatt került kibontásra, de igazából senkit nem érdekel az oka.

-Hm tehát visszautasította a meghívásod megint? –Horus elgondolkodva figyeli poharának tartalmát, az egyik fotelben ülve.

-Igen, vissza...nem értem miért nem tud normálisan viselkedni? –Anubis meglepő módon az iróasztalán ül, ujjai között szórakozottan forgatja a poharát.

-Egyszerű a válasz: Istennő. Képtelenség kiigazodni rajtuk, mint minden nőn. –Sobek felhorkan és szélesen elvigyorodik.

Anubis rápillant félszemmel, majd vízcsepp: -Te már csak tudod...

Sobek nevetni kezd, majd fejét csóválja és egy mozdulattal lehúzza az italt: -Macska...a macskák ilyenek! A leánya se lehet sokkal szelídebb...Hmm megkóstolnám azért...

-Sobek kérlek, ne a fiatalabbak előtt...-Horus vízcseppel néz rá.

-Ugyan már! A fiad már nem gyerek! Tudja, hogy mi kell a nőknek, nem igaz kölyök? –vigyorogva néz fel Horus fotele mellett csendben álldogáló Hortitifre.

Hortitif meglepődve, sőt kicsit megszeppenve pillant Sobekre, közben feltolja csőrén szemüvegét: -É-én nem...

-Én úgy hallottam fia van neki, nem lánya. –félbeszakítva Hortitifet, újra Anubis szólal meg: -De ki tudja? Olyan régen találkoztam vele...talán azóta mindkettő van neki, sőt meglehet egész hadseregnyi kismacskája született. –gonoszkás mosoly.

-Oh, csak nem te tehetsz arról is Sobek? –Horus is elmosolyodik sokatmondóan.

-Háh! Tévedtek! Semmi közöm az ő utódaihoz! De megtisztelő a feltételezés, viszont nekem elég két leánygyermek is, akikről gondoskodnom kell.

-Kár, hogy a feleséged és fiatalabbik lányod most nem tartott veled. Megértem, túl sok mostanában a szúnyog...Viszont remélem Sohaila csatlakozik hozzánk holnap, elvégre a fiatal herceg is hivatalos bemutatásra kerül mindenki előtt. –Anubis is közben lekortyólja italát.

Sobek bólogat: -Igen, igen...Az átkozott malária. Én magam is alig látom már őket, de legalább Renenetnek van alkalma tanulni és gyakorolni a gyógyítást az anyja szárnya alatt. Sohailaról meg ne is beszéljünk, kb. sosem látogat már haza, amióta megkapta a feladatát...

-Hm, de a feleséged nem csak szülésznő? –Horus kérdőn néz rá.

-Főként, de sok mindenhez ért, az orvos az orvos. –vállat von.

-Sohaila meg az apja makacsságát és határozottságát örökölte. –Anubis felnevet. –Jó lesz újra látni, már kész felnőtt nő...De ez a feladat amit adtál neki, nem túl...megalázó kicsit? Elvégre ő harci kiképzést kapott és...

-...dajka lett. –fejezi be Horus, figyelve a krokodil Istent.

-Még nem elég képzett ahhoz, hogy egy hadsereget vezessen és az ilyen őrző védő feladat is fontos lehet. Vegyük úgy, hogy ez is a kiképzésének része. Különben meg a kis herceget tanítja tovább a harc művészetére.

-Sosem lehet elég korán kezdeni...bárcsak az én lányaim is érdeklődnének ilyesmi iránt. –Anubis felsóhajt. –De folyamatosan a divat, ruhák, meg egyéb badarságok...

-Tiffnek se ártana, ha végre elkezdené tanulni a harcokat, legalább az önvédelmet...-Horus felpillant fiára, aki gyorsan kerülve apja tekintetét a könyvespolcok felé pillant, majd indul is tanulmányozni a rengeteg felsorakoztatott kötetet. Horus csak hangtalanul sóhajt egyet.

-Valakinek okosnak is kell lennie a családban! –Sobek harsányan felnevet, de mielőtt bárki is reagálhatna, az iroda ajtón kopogás hallatszik.

-Tessék...-Anubis az ajtó felé fordítja tekintetét, nyilván minden percben várta, hogy egy szolga bejelentéssel érkezik.

És csakugyan, egy egyiptomi viseletbe öltöztetett szolgáló nyit be, meghajólva a társaság előtt: -Anubis Nagyúr, megérkezett Thoth Istenség és leánya Thiti. –ezzel azonnal félreáll az ajtóból és Thoth máris besétál az irodahelyiségbe, fejbiccentéssel köszönve.

-Thoth, üdv barátom, régen találkoztunk! –Anubis mosolyogva pattan le az asztalról hozzá lépkedve és kezet fog vele.

-Üdv Anubis, elég rémes volt az utunk, nagy a formalom és a meleg...

-Csak nem elfáradtatok? –Sobek is feláll a fotelből, közben megveregeti Thoth vállát.

-Na és az ifjú Istennő hol marad? –Horus is odalép a kis csapathoz, kissé meglepődve int a már csukott ajtó felé.

-Elnézést, Thiti már nagyon türelmetlenül várta, hogy újra találkozzon a legjobb barátnőjével, így most nem tisztel meg minket a társaságával. –Thoth kínos mosolyra húzza csőrét és vízcsepp.

-Oh hát persze...nem is járt Sunál már...vagy egy hete? Az elég hosszú idő, nem igaz? –Anubis felnevet, a többiek pedig csatlakoznak hozzá.

Mindeközben a háttérben, Hortitif buzgón vizslatta a könyveket, vagyis tettette magát, mivel „fél füllel” a felnőttek diskurzusát figyelte eddig. Thoth érkezése óta, nagyon is izgatott lett, sőt mikor meghallotta Thiti nevét, majdnem ujjongásban tört ki, de vissza kellett fognia magát. /Oké, most senki sem figyel rám...itt az ideje megszökni innen!/ Óvatosan, oldalazva indul el az ajtó felé, mintha csak úgy szórakozottan tovább nézegetné a könyveket a polcokon. Mikor épp a kilincsre teszi kezét...

-Hova igyekszel fiam? –szólal meg Horus, a többi Isten is Hortitifre pillant.

-Öh...é-én...-megszeppenve pillant apjára. –Csak go-go-gondoltam, kimegyek k-k-k-kicsit...

-Még elég meleg van kint.

-Hadd menjen, unalmas lehet neki a mi társaságunk. –Anubis mosolyogva pillant testvérére.

Hortitif meg sem várva a választ, máris kislisszól a szobából, gyorsan behúzva maga után az ajtót és nagyot sóhajt megkönnyebülve. /Jó...akkor most megkeresem Thitit! Vajon hova mehetett?/ Elindul a folyosón nézelődve, közben gondolkodva, ujjával szórakozottan csőrét piszkálgatja. /Mit is mondott Thoth? Oh igen! Hogy Ankhesenamunhoz ment!...Merre is van az ő szobája...?/ Megáll egy pillanatra, majd elkapja egy mellette elsétáló szolgálónő karját, az meglepetten, majd gyorsan fejet hajtva áll meg előtte:

-Jaj Hortitif Úrfi, elnézést kérek, nem vettem észre!

-Nem g-go-gond...Merre van Ankhe-khe-kh...izé Su szobája? –kínos mosollyal nyögi ki a mondat utolsó részét.

A szolgálónő pontos útbaigazítást ad, Hortitif bólogatva igazolja, hogy figyelt rá, majd mosolyogva megköszöni és máris indul tovább, igyekezve a megadott emeletre. /Jövök már Thiti drágám! Jaj...Mit mondhatnék neki először?? „Oh mennyire hiányoztál, hadd csó...”/ Megrázza fejét. /Nem ez hülyeség...Talán: „Thiti, hogy hogy itt vagy?”...De hisz tudtam már, hogy itt van! Áááh!/ Duzzogva fonja össze karjait mellkasa előtt gondolkodva. /”Thiti, nagyon sexy vagy ma!”...De mindig az! Ezzel csak megsérteném! Nem jó, nem jó!/ Közben megérkezik Ankhesenamun szobájának ajtajához, de nem mer kopogni. Bentről nevetgélés hallatszik.

-Hát nem hiszem el! Még mindig nem vette a lapot? –Su nevetve dől el ágyán kiterűlve.

-Nem és én ezt már nem bírom! Annyira...gyerekes, elegem van belőle! –sóhajtva dől el mellette Thiti.

-De idősebb nálad...hogy lehet gyerekes? –Su most hasára fordul lepillantva barátnőjére.

-Nem tudooom...szerintem minden pasi ilyen! Vagy tévedek?

-Hmm nem tudom, azért nem volt olyan sokkal dolgom...

Thiti gonoszkásan elmosolyodik: -Még mindig szerelmes vagy belé...?

-Áh nem, dehogy! Csak...néha hiányzik kicsit...-elkezd ujjával rajzolgatni a takarójára láthatatlan csíkokat.

Thiti pár pillanatig csendben figyeli, majd felsóhajt: -Su, szerintem felejtsd el...őt már nem látod többet...nem akarlak elkeseríteni ezzel, de ezt te is tudod.

-Igen, tudom, de olyan jó volt vele! Másképp nézett rám, mint mások! Neki nem csak egy hercegnő voltam, akinek minden szavát lesik! Ő legalább normálisan viszonyult hozzám és jól is bánt velem!

-Tehét értette a dolgát. –Thiti felkuncog.

-Igen, azt értette. –Su is vele kuncog.

-Szerintem szerencséd, hogy apád nem tudott róla, vagy nem derült fény erre az egész kapcsolatra, mert ha megtudná...

-Ha most megtudná, már nem igazán számítana. Úgy értem mit tudna tenni? Semmit. Már nincs itt...azt sem tudom hova lett! Csak úgy eltünt.

-Nem lehet, hogy mégis az ő keze van a dologban? –néz kérdőn Sura, közben ujjával játékosan feltekeri Su egyik hajtincsét.

Ankhesenamun ijedten pillant rá: -De akkor...ez azt jelentené, hogy...!

De mielőtt befejezhetné kopognak az ajtón. A lányok összerezzennek hirtelen, egyszerre kapják fel fejüket az ajtóra nézve.

-Bújj be! –szólal meg Su bizonytalan pofival.

Hortitif nyit be szintén bizonytalanúl, tekintete először Suéval, majd Thitiével találkozik és máris halványan elpirúl. Szóra nyitja csőrét, de mielőtt bármit is mondhatna, szemüvege lecsúszik és a földre pottyan.

-Oh jaj n-ne-ne! –teljesen zavarba jőve térdepel le keresgélve, kezével tapogatva, hogy hova eshetett?

-Hortitif? Öhm...szia –Su kínos mosollyal mászik le ágyáról lépkedve hozzá és felveszi út közben a szemüveget is, amit aztán a fiú kezébe nyom.

Thiti vízcseppel figyeli az eseményeket, továbbra is fekvő pozícióban. /Remek...már csak ez a tökkelütött hiányzott! Minek jön csak úgy ide? Egyáltalán mit keres Su szobájában? Mi a fenét akar?!...Jah, valami rokona ha jól emlékszem./

-Kö-kökö-kösz...-Hortitif nehezen kinyögi, miközben felrakja csőrére szemüvegét és mosolyogva néz Sura. –Szia...Sziasztok! –hirtelen Thitire pillant, de aztán gyorsan vissza az előtte álló lányra.

-Mit akarsz? –Su fél szemöldökét felhúzva, fonja össze karjait mellei előtt, kérdőn nézve rá. –Azt hittem tudod merre van a szobád? Vagy apám küldött ide?

-Nem! Ne-nem! Csak...rég fu-futottunk ö-össze és go-go-gondoltam meglátogatlak...ho-hogy vagy? –továbbra is bizonytalan, kínos arckifejezéssel figyeli Sut.

-Kösz, megvagyok. Ahogy látom te sem változtál...miben segíthetek?

Hortitif gyorsan megrázza fejét, majd lopva Thiti felé pillant: -Nem akarok za-zavarni...majd k-később be-bebe-beszélünk! –ezzel gyorsan hátat fordít és kisiet a szobából, behúzva maga után az ajtót.

Ankhesenamun sóhajtva csóválja meg fejét és indul vissza, felmászva ágyára Thiti mellé, aki most vigyorogva néz rá.

-Bocsi...nem tudom mit akart igazából, meg azt sem, hogy Horus bácsikám minek kell magával cipelje mindenhova? Jöhetne néha csak úgy magától is látogatóba. Idegesítő egy alak...

-Lehet bejössz neki! –Thiti felnevet.

-Fújj! Ne is mondj ilyeneket! Az unokatestvérem...sajnos. –Su elhúzza száját, majd mint aki megvilágosodik, tágra nyílnak szemei. –Nem én! Hanem te! –mutat Thitire.

-Én?! Ezt honnan veszed?? –Thiti meglepődve könyököl fel az ágyon.

-Tuti azért jött ide! Másképp nem szokott csak úgy meglátogatni engem, ráadásul a szobámban! Biztos apám mondta, hogy itt vagy!

-De...jaj ne már! Ez még viccnek is rossz! –fintor.

-Hát...te akartál új pasit, itt az alkalom! –Su felnevet csettintve egyet ujjaival.

-Neeem, én és ő?? Soha! –Thiti határozottan megrázza fejét. –Szerintem ő még a gyerekességet is túlszárnyalja...kizárt! –újra megrázza fejét, még karjait is feltartja X alakban tiltakozva.

Ankhesenamun csak tovább nevet, cukkolva barátnőjét, aztán áttérnek más témákra, divat magazin nézegetésre és egyéb hasonló elfoglaltságokra, ami szépen az éjszakába nyúlik át.

Ez idő alatt, az egész piramis-palota is egyre csendesebb lesz, ahogy az itt tartózkodó szörnyek szép lassan nyugovóra térnek, felkészülve a holnapi nagy napra! Hortitif viszont még nem siet, ő a kis körbeépített belső udvarban sétál, egyik oldalon a pálmafák alatt. Kellemes az idő, még egy kis szél is megindult, közben a Hold fénye tükröződik az udvar közepén húzódó hatalmas medence felszínéről, ami végigkíséri a fasort. Mélyen gondolataiba merülve észre sem veszi, hogy csatlakozik mellé egy pöttöm kislány, aki kíváncsian megy mellette figyelve lépéseit, farkincáját csóválva, aztán szórakozottan próbál vele egyszerre, ugyanabban a tempóban masírozni, ezzel igencsak vicces, katonaszerű lépteket imitálva.

-Hova megyünk? –szólal meg a kislány, csilingelő hangjától pedig a fiú majdnem szívbajt kap.

Hortitif ijedten ugrik egyet, az egyik fa törzséhez tapadva, szemüvege ismét leesik a földre, ahol reccsenés után, alrébb csúszik kicsit. Asenath pislogva néz a szemüvegre, majd Hortitifre.

-A-Asenath? Te-te vagy az? –Hortitif elengedi a fát, hunyorogva próbál összpontosítani a kislányra.

-Igen...mit csinálsz? Nem kell már a szemüveged?

-De...de...ne-nem lá-látod véletlenül? –kínos pofival térdepel le, próbálva kitapogatni a földön.

-Én látom, de te nem látod igaz? Akkor miért nem kell? Miért dobtad le?...Mit csinálsz most épp? –lépked és letérdepel mellé figyelve Hortitif mozdulatait. –Ez valami játék? Megtanítasz engem is? Játszani akarok!

Hortitif felsóhajt: -E-ez nem játék A-Asenath, légy szíves k-k-keresd meg neke-kem a szemüveg-gem, mert m-még téged sem lá-látlak rendesen n-nélküle...

-Ha nem játék, akkor miért kell én megkeressem?

-Mert é-én nem lá-lá-látom, hogy h-hol van...

Asenath bólint egyet lassan, majd feláll a szemüveghez sétálva és felveszi, kíváncsian megnézegetve, még fel is teszi orrára és meglepődve pislog: -Oh...hopsz...

-Mi-mi az?

-Hááát...azt hiszem ez bibis lett. –leveszi a szemüveget és átadja Hortitifnek, aki egy-két sikertelen próbálkozás és mellé nyúlkálás után végülis átveszi tőle és visszarakja csőrére.

Ekkor veszi észre, hogy csakugyan, a szemüveg egyik lencséje megrepedt! Asenath fejét oldalra döntve figyeli, lábon helyben “hintázva”.

-Uhh ba-ba-basszus...á-átkozott ba-balszeremcse! Ezért még a-a-apa rám zúdítja az egeket...-szomorúan felsóhajt, mint aki végleg vesztett.

Asenath felkuncog: -Nem szabad csúnyákat mondani...ba-ba-basszus! –nevetgél.

-Ne-nem kellene u-utánam ismételned. –de ő is felnevet, közben leül a fa mellett található fehér márvány kocka padra. –Gye-gyere csüccs. –megpaskolja maga mellett a helyet.

Asenath cuki mosollyal felül mellé a padra, lábait lóbálva kérdő tekintettel pillant Hortitifre: -Mit csinálsz itt kint?

-Ugyanezt ké-kérdezhe-hetném tőled is...Ne-nem ke-k-kellene már aludnod?

-Nem akarok!...Miért beszélsz így? Ez olyan fura...Senki más nem beszél így, akit ismerek! Akkor te miért?

Hortitif megrázza fejét: -Mo-mondtam, hogy ne-nem tehet-tek róla! Így szü-születtem...

Asenath bólogat, majd körbe pillant az udvaron: -Nem akarsz játszani valamit? Van sok babám, játszhatnánk együtt!

-Mo-most nem igazán...

-De esküvőt rendezhetnénk! Tudod, egyszer majd a nővéremnek is lesz esküvője, és én akkor kész akarok lenni! Tudni akarom mi hogyan megy...Neked lesz esküvőd? Miért nem te veszed el a nővéremet? –izgatott pofi, még kezecskéit is ökölbe szorítja.

-A-az, ne-nem lehet! Én az u-u-u...rokonotok va-vagyok...-kínos mosollyal pillant másfele. –Ne-nekem más tetszik.

-Más? Kicsoda? Én ismerem? Biztos ismerem! Naaa!

-Sze-szerintem ne-nem ismered...-apró mosoly. /Jobb ha hallgatok, mert a végén ha elmondom neki, még elkotyogja Thitinek, vagy Sunak és az nagyon kínos lenne...Nekem kell beszélnem Thiti drágámmal, négyszemközt...minél hamarabb!/

-Oh, az kár!...Te ismered a herceget? Apa azt mondta, hogy holnap Sohaila egy herceggel érkezik majd! Azt is mondta, hogy „fontos esemény ez, és viselkedjetek rendesen!” –megkeményíti hangját amennyire csak tudja, utánozva Anubis szigorú arckifejezését és hangnemét.

Hortitif felnevet, közben Asenath folytatja: -Még azt is mondta, hogy fiatal a herceg és még azt is, hogy majd jól megértem magam vele, mert...öhm...elfelejtettem. Te tudod miért? Ismered? Ki az?

-Ne-nem ismerem. Sosem lá-láttam, cs-csak hallottam róla...

-Oh akkor biztos azért fontos esemény igaz? Mert senki nem ismeri még! Most fogják megismerni! Most született, hogy még nem ismerjük? –kicsit összezavarodott, homlokát ráncolva nézi Hortitifet, aki ismét csak nevet.-Mi olyan vicces? –de ő is nevetni kezd.

-Semmi, cs-csak aranyos vagy. –elmosolyodik. –Fi-figyelj A-Asenath, a nővéredhez gyakran jön lá-lá-látogatóba Thiti?

-Thiti? Igen, sokszor itt van. –bólogat. –Olyankor sosem foglalkoznak velem...-durci pofi.

-És...cs-csak Thiti szokott lá-látogatóba jönni? E-e-egyedül?

Asenath kicsit elgondolkodik, látszik rajta, hogy töri a fejét. Hortitif csendben figyeli várva válaszát, kicsit aggódva, hogy nem azt fogja hallani amiben reménykedik.

-Nem.

-Ki-kicsodával jön akkor?! –ijedt fej. –Fé-férfi az i-illető??

Asenath bólogat, lábait lóbálva: -Igen, de nem tudom kicsodák azok...

-Mi-mmi? Ho-hogy érted a-azt, hogy k-k-kicsodák?

-Hát, több szörny is jön! Tudod, olyanok akik segítenek neki, mint nekem is szoktak sok mindenben. –cuki mosoly.

Hortitif megkönnyebbülten sóhajt fel, amint leesik neki, hogy miről is beszél a kislány: -É-értem már! /Tehát a szolgálók kísérik, nem a barátja...vajon akkor nincs senkije?/

-Te nem vagy álmos? –pillant fel rá Asenath.

Hortitif nemet int: -De t-te go-gondolom igen...Jobb ha le-lefe-fekszel...

-Nem vagyok én sem álmos! –közben viszont jól láthatóan magába fojt egy ásítást és az udvarra vezető ajtó felé pillant. –Ühm biztos keresnek...dühösek lesznek rám megint...

-Cs-csak úgy eljö-jöttél?

Asenath nem válaszol, csak felpattan a padról és szaladni kezd az ajtó felé: -Suuu!

Csakugyan az ajtóban Ankhesenamun jelenik meg, aki elkapja és átöleli húgát nevetve: -Héé, lassabban! Mit keresel itt ilyen későn? Már mindenhol kerestünk.

-Vele voltam! –mutat Hortitif felé. –Ő olyan viccesen beszél. –kuncog.

Su pislogva pillant Hortitif irányába, majd apró mosoly és int neki: -Oh értem már...Gyere, ideje ágyba bújnod...-fogja meg Asenath kezét.

-Okééé! Sziaaaa! –integet ő is Hortitifnek, majd indul Su kezét fogva.

Hortitif visszainteget, de továbbra is a padon marad. /Ha közelebb tudnék kerülni...ha jobb lenne a kapcsolatom Suval, akkor talán lenne esélyem Thiti közelébe is férkőzni, de így? Még csak rám se hederít! Mit csináljak? Mit tehetnék...?/ Sóhajt felpillantva a tiszta égre és a csillagokat figyeli, elfeküdve a padon.

A reggeli nap máris árasztani kezdi a hőséget a kopár, sivatagos tájra. Sugarai mindenhova elérnek és bekukkantanak a sötétebb zúgokba is, így világítják meg Hortitif arcát is beférkőzve az udvar pálmafáinak óriás levelei között, pimaszúl egyenest a szemébe „szurkálva” erős fénnyel. A fiú viszont mélyen alszik, a tegnap esti csillagnézésbe belemerülve elbóbiskolt és átaludta az egész éjszakát az udvari padon.

Anubis házában azonban újra nagy a sürgölődés, hisz érkezőben vannak végre az utolsó vendégek is az összejövetelre! Köztük az egész felhajtás díszvendége: az ifjú herceg is, hűséges kísérője, aki egyben testőre és tanárnője is, Sohaila társaságában! Maga Sohaila száll ki először a járműből, körbe pillantva, mintha ellenőrizné a terepet, aztán megfogva a herceg kezét, segít neki kiszállni az autóból: -Erre Úrfi...

A kocsihoz siető szolgák, mind fejet hajtva fogadják a korokodil Istennőt, nem csak azért mert tisztelik, elvégre Sobek lánya, hanem azért is mert tartanak is tőle egy kicsit, ahogy a felmenőjétől is! A második fejhajtás már a herceg miatt következik, aztán igyekeznek védelmezve követni őket be a piramisba, ahol máris a házigazda személyesen fogadja őket. Mellette pedig Sobek, aki rögtön átöleli lányát!

-Oh apa!...Mit keresel te itt? –Sohaila kicsit zavarba jön, de ő is átöleli.

-Szép...hát így örülsz nekem? –morran fel Sobek elhúzódva kicsit tőle, de aztán elvigyorodik. –Hiányoztál Sohi...Természetesen itt kellett lennem, elvégre Anubis bácsikád szakácsa kiválóan főz. –nevet.

-Te is. –most már Sohaila is mosolyog, aztán Anubisra pillant és tisztelettudóan biccent fejével: -Anubis...elkísértem Imenand herceget, ahogy kívántad.

-Helyes, látom jól végzed a munkád. Apád nagyon büszke rád, még akkor is ha folyamatosan jajveszékel, hogy hiányzol neki. –felnevet Anubis is és fejcsóválva néz Sobekre, majd a hercegfi felé.

-Nem is szoktam jajveszékelni...-hördűl egyet Sobek, de aztán büszkén megveregeti Sohaila vállát.

Imenand eddig csendben figyelte őket, kicsit megilletődve, mivel eddig nem volt alkalma találkozni egyik Istennel sem személyesen.

Sohaila most Imendandhoz fordul: -Imenand Úrfi, ő az édesapám Sobek, és ő Anubis, akit a te édesapád is szolgál, így lényegében te is az ő szolgálata alá tartozol.

-Örvendek a találkozásnak, hatalmas Istenek. –féltérdre ereszkedik, alázatosan hajtva le fejét előttük.

Anubis féloldalas mosolyra húzza száját, míg Sobek újra vigyorog: -Jól be vagy tanítva kölyök, gondolom apád keze van a dologban...Na Sohi, mesélj már valamit, hogy megy sorod?

-Bocs apa, előbb el kell kísérnem az Úrfit a szobájába, utána beszélgethetünk, ha szeretnéd...

-Hagyd csak, majd egy szolga megteszi! Elég biztonságos a házam, ne aggódj emiatt, Sohaila. –Anubis mosolyogva néz rá, majd csettint ujjával és máris egy szolgáló terem mellette.

Imenand meglepődve pillant a szolgálóra, majd Sohaila után, akit közben apja karjánál fogva vezet ki a teremből: -Sohi...? De én...

Sohaila aggódva pillant hátra válla fölött Imenandra, de kénytelen Sobek markolásának engedni és elsétál vele.

-Jöjjön Imenand Úrfi, induljunk, megmutatom a szobáját. A csomagokról már gondoskodtunk. –szólal meg a szolga ismét meghajólva előtte, aztán indul is fel egy széles lépcsőn ami a fogadóteremből startól. Imenand bizonytalankodva pillant utána, aztán Anubisra, aki bólintással jóváhagyja, hogy „mehet”, így sietősen vezetője nyomába ered, hogy nehogy lemaradjon.

Imenand hamarosan egyedül találja magát egy tágas, de annál pompásabb szobában. Minden ízlésesen és kényelmesen van berendezve, egy asztalkán tálban gyümölcsök is sorakoznak egy kancsó jégkockákkal teli hűsítő ital mellett. A falon széles képernyőjű TV és még egy konzol játék is hever előtte a földön a tvhez csatlakoztatva. Jól látszik, hogy Anubis itt is mindent előre elintézett és gondoskodott, hogy az este fő vendége otthonosan érezze magát! Imenand kíváncsian nézelődik a szobában, első sorban szemügyre véve a konzolt és a mellé szolgáltatott játékokat. /Ezeket már mind játszottam...ez kicsit uncsi./ Felsóhajt és félrerakva a játék dobozokat egy heverőhöz lépked leülve rá, majd elnyúlva rajta felkönyököl a karfára. /Vajon Sohi meddig marad el? Bár az apukája biztos sokáig lefoglalja. Unatkozok...Nincs itt semmi érdekes.../ Megint sóhajt egyet és előveszi mobiltelefonját amin pötyögni kezd, és máris indul egy játék applikáció hangja.

Odakint az udvaron, a ragyogó égitest fénye egyre erősebben „támadja” a helyszínt, és végülis csak győzelmet arat Hortitif fölött is, aki megébred szemeit dörzsölgetve és ásítva nyújtozkodik a padon. Pont ekkor lépked ki az ajtón Thiti is, hálóköntösben van. Mosolyogva pillant fel az égre, majd kezével ernyőt tart szemei elé, hogy a napsugarak ne vakítsák el teljesen, aztán nyugodtan, kényelmes léptekkel indul a medencéhez. Megáll a partján és lábát lenyújtva, lábujját a vízbe dugja kicsit. /Hmm tökéletes a víz! Kár, hogy Su nem jött le, de ilyen az mikor a szörnynek kishúga van, kénytelen vele foglalkozni.../ Bólogat önmagának jóváhagyva állítását, közben széthúzza magán a köntöst, alatta egy csinos sötétkék bikini van, kis aranyszínű kövecskékkel díszítve és néhány lánccal is. /Szerencsés vagyok, hogy nekem nincs testvérem. Elég baj van így is a sok idióta szolgával, akik felérnek egy gyerekkel...ha nem kettővel!/ Ledobva magáról a köntöst, újra megvizsgálja a vizet, most már leguggolva és kezével merítve belőle.

Hortitif közben a padon ülve, már jó ideje észrevette a lányt, most lélegzetvisszafojtva figyeli. /Te szent Ra! Annyira gyönyörű.../ Gyorsan leveszi szemüvegét és megtörölgeti a lencséket, hogy jobban lásson, aztán máris visszarakja, nagyot nyelve, ahogy Thiti közben végre bemászik a vízbe. /Hjaj! Mi lesz ha észrevesz??/ Ijedten kúszik le a padról és besurran az egyik pálmafa mögé, ahonnan óvatosan leselkedve továbbra is szemmel tartja a vízben úszkáló lányt. Észre sem veszi, hogy az udvar másik vége felől érkezik Sohaila és Sobek.

-Túlságosan szigorúan nevelik azt a kölyköt! Mi az, hogy még barátai sincsenek, csak te? –mordul Sobek.

-Pedig így van...tapasztaltam...Imhotep nem a legkedvesebb alak akivel valaha találkoztam. Nem értem miért nevelteti így az ifjú herceget, de ez nem az én dolgom, csak végzem a rám bízott feladatot.

-Imhotep egy szarházi!...Veled ugye rendesen viselkedik? –Sobek gyanakvó pillantással fürkészi lánya szemeit. –Ugye nem kezdett ki veled?

-Jaj apa, ne légy már ilyen tuskó! –morran rá Sohaila összehúzva szemöldökét. –Ha megtenné se foglalkoznék vele! Nekem kizárólag Imenand Úrfi védelme és kiképzése a célom, más nem számít.

Az utóbbi pár mondat hangossága miatt Hortitif is feleszmél, ijedten kapja hátra fejét a zaj irányába, de már késő, mert tekintete egyenesen találkozik az apa-lánya pároséval.

-Oh...hát itt vagy Hortitif, apád már keresett, mert nem voltál a szobádban.

-Ö-ö-öh éé-én...-ijedt pofival próbál valami mentséget felhozni, de csak még jobban megrémül amikor Thiti megáll mellette és megszólal: -Üdvözletem...

-Üdv, Thiti, Hortitif...-Sohaila mindkettőjük felé biccent egyet kifejezéstelen arccal.

Sobek összehúzza szemeit. /Itt valami bűzlik nekem...hogyhogy nem volt a fiú a szobájában, aztán most itt kettesben vannak Thoth lányával?/

Thiti kicsit tanácstalanul pillant Sohailaról Sobekre, majd Hortitif felé fordul. /Szörnyen kínos ez a csend! Tényleg nekem kell mindent csinálni??/

-Ha gondoljátok... csatlakozhattok hozzám a medencébe, nagyon kellemes a víz...-int a medence felé kínos mosollyal, majd indul is vissza a vízhez. /Egyik jobb, mint a másik...Mi a fenét keresnek ezek itt egyáltalán ilyenkor? Komolyan nincs jobb dolguk??/

Hortitif nagyot nyelve pillant Thiti után, majd vissza Sobekre, aztán Sohailara: -A..ha a-akarjátok...?

-Kösz nem. –Sohaila indul tovább határozott léptekkel. /Azzal a ribanccal biztos nem!/

Sobek tekintete is Thitit követte egészen a medencéig, majd vigyorogva néz Hortitifre: -Sok szerencsét fiam, ahogy látom kelleni fog! –barátságosan vág egyet a fiú hátára, aki ettől a „legyintéstől” szinte hasra esik, majd indul lánya után.

Hortitif, miután visszanyerte egyensúlyát, pár pillanatig tétovázva álldogál, hogy most mit tegyen? Aztán végülis a medence széléhez sétál, ahol Thiti ismét a vízben úszkál. Thiti felpillant rá, közelebb úszva a medence széléhez: -Nem jössz be?

-Ne-nem tu-tudok, mert nincs fürdő-őh-ruhám...-szégyenlős mosollyal leül azért a medence szélére, bele lógatva lábait a vízbe.

-Áh értem, kár. –viszonozza a mosolyt, bár kevésbé lelkesedve aztán pimasz, kihívóan folyatja. –Tudod, lehet anélkül is...

-M-mi-mi-micsoda?! –Hortitif elvörösödik, még csőrét is tátva felejti.

Thiti kuncogva legyint egyet: -Felejtsd el...Mit csináltál itt kint egyedül? Mert nem velük jöttél az biztos.

-Miért va-vagy olyan bi-bi-biztos? –másfele pillant, kerülve a lány tekintetét, még mindig zavarban van.

Thiti felnevet: -Ezt nem komolyan kérdezed igaz? Nem valami kellemes társaság sem Sobek, aztán pláne nem a lánya, cöhh...

-Ha-haragszol rá valamiért?

-Csak nem bírom, mert olyan fennhordja az orrát...-vállat von, közben felkönyököl a medence szélére. –Te talán jóban vagy vele? Esetleg...tetszik neked? –gonoszkás mosoly.

Hortitif meglepődve pillant rá: -Ne-nem! De-dehogy!!

-Oh, pedig ahogy látom nem vagy közömbös iránta, amilyen hevesen próbálod tagadni...meg aztán, hozzám sem akarsz csatlakozni egy kis pancsolásra...-játékosan ujjával köröket rajzolgat az udvari homokba, majd Hortitif irányába pöcköl egy kisebb követ.

-Té-tévedsz, csak megle-lepődtem...Neke-kem más te-tetszik. –halványan pirul ismét másfele pillantva.

-Hmm igazán? És ki az? Esetleg ismerem? –kíváncsi fejjel figyeli Hortitif reakcióját, aki válasz helyett csak bólint egyet, de továbbra sem néz Thitire. -Csak nem közeli ismerős az? –Thiti most sokat sejtető hangon szólal meg huncut pofival.

Hortitif végre feléje fordul, szemében őszinteséggel keveredett gyengédség csillog: -Thi-ti...é..én már ré-régóta mo-mondani a-akarok valamit, csak még ne-nem volt al-

-Hahóó!! Thiti! –az ajtó irányából Ankhesenamun hangja zendül fel.

Thiti és Hortitif egyszerre kapják fel fejüket a hang irányába, ahonnan máris rohanva érkezik Asenath is: -Thiti! Thiti! Megnézzük a herceget?!

-Miről dumáltok ti itt kettesben? –érkezik Su is Asenath után gonoszkás mosollyal nézve rájuk.

-Oh csak Hortitif akarta épp elmondani, hogy-

De Hortitif félbeszakítja, hamar lábra pattan: -Ho-hogy elfe-felejtettem megfelelő ö-öltözetet ho-ho-hozni! Így má-már megyek is! –kínosan vigyorogva elsiet a lányok mellett, gyorsan be az udvarról a piramisba. /Már megint! Csak én lehetek ilyen szerencsétlen?/

-Mi volt ez az egész? –Su meglepődve néz Hortitif után, majd Thitire. –Mit mondtál neki, hogy így megfutamodott?

Thiti gonosz mosollyal kimászik a medence szélére ülve: -Azt hiszem már majdnem sikerült kideríteni, hogy ki is tetszik neki valójában. Könnyű préda, egykettőre megtörhető csak kicsit sarokba kell szorítani...-lábaival a vizet „rugdossa” közben.

-És van már ötleted hogyan?

-Még nem találtam ki pontosan, de töröm a fejem estig.

-Naaa! Ne húzzátok már az időt! Látni akarom milyen az a herceg! –Asenath Su kezét rángatva toporog.

-Jó, jó megyünk...Te jössz? –Su indul be, Asenath máris előre rohan.

-Azt hiszem kihagyom most, gondolkodni akarok, meg aztán gyerekek...-szemforgatás, de mosolyog. –Meghagyom neked a szórakozást, később találkozunk!

-Rendben!

A lányok, egy kis kérdezősködés után, hamar megtalálják Imenand szobáját, ami előtt két őr is álldogál. A hercegnők érkezésére mindketten fejet hajtanak és eszük ágában sincs útjukat állni. Asenath kíváncsian, már-már csodálva néz az ajtóra, miközben Ankhesenamun bekopog.

-Tessék! –hallatszik odabentről.

-Ez már ő?? –Asenath izgatott pofival néz fel nővérére, de nem várva meg a választ máris benyit és a szobába igyekszik, körbe pillantva, aztán megállapodik a heverőn üldögélő Imenandon.

Su belép utána becsukva az ajtót, ő is Imenandra néz, majd elmosolyodik: -Oh, de cuki vagy...Szia!

Imenand értetlenkedve figyeli őket, hol egyikre, hol a másikra pillantva: -Sziasztok...

-Te igazi herceg vagy?? –Asenath máris mellette terem a heverőn, közel hajólva, fürkésző szemekkel vizsgálva Imenand arcát, ruháit stb. –De hol a hajad? A hercegeknek nem hosszú hajuk van??

Imenand ijedten húzódik el tőle: -Igazi vagyok! De te ki vagy...?!

-Asenath ne támadd már le így szegényt! –Su kínos mosollyal lépked a heverőhöz és elhúzza húgát kicsit, majd leül mellé. –Bocsánat, a húgom még csak 5 éves és nem tudja hogy kell viselkedni rendesen...

-Naaa! Ez hazugság! –Asenath duzzogva pillant nővérére, de helyet foglal türelmesen.

-Az én nevem Ankhesenamun, de csak szólíts Sunak. –mosolyogva pillant Asenathra, aztán vissza Imenandra. –Ő meg Asenath.

-Én Imenand vagyok...ti Anubis gyerekei vagytok igaz? Hasonlítotok rá...-most már kicsit nyugodtabban ül szemben velük. –Sohi említette a nevetek azt hiszem...

-Imenand, nagyon szép neved van! Igen, Anubis az apánk, Sohi meg gondolom Sohaila igaz? Ő is rokonunk. –bólogat Su.

-Tényleg? –mosolyodik el végre. –Most az apukájával ment el valahova és engem magamra hagyott...-motyogja.

-Nyaj, te szegény árva fiúcska! –kuncog. -Oh...szerintem hívhatnánk téged Iminek! Az olyan aranyos és illik is hozzád! –felnevet, majd mosolyog.

-Imi..? Én? Aranyos? –Imenand meglepődve pislog, majd halványan elpirul.

-Juj de jó! Imi! Imi! –Asenath, aki eddig csendben figyelt, felnevet tapsólva. –De miért nincs hajad?

-Asenath, nem illik ilyet kérdezni!

-Csak...apa nem szereti, ha van hajam...neki sincs. –vállat von.

-Imhotep is jön majd az esti fogadásra igaz?

Imenand bólint: -Ühüm...azt mondta ez fontos lépés számomra a felnőttek világába. Nem magyarázta el pontosabban...

-Áááh! Nem csak aranyos vagy de még okos is! –Su vigyorogva hajól hozzá és játékosan megcsípi a fiú arcát, aki erre ismét meglepődve pislog, de aztán elmosolyodik.

-Mondok én valamit: ahelyett, hogy unatkoznál, miért nem játszotok valamit Asenathal? Látom apa hozatott neked konzol játékokat is...

-Játszunk! Játszunk! –Asenath boldogan pattan fel és megfogva Imenand kezét húzza a földre a konzol mellé.

Imenand lecsüccsen a konzol elé és bekapcsolja: -Jó de milyen játékot? Melyiket szeretnétek?

-Valami puffogtatósat! –Asenath nézegetni kezdi a választékot.

-Jaj én nem értek ezekhez, ez nekem túl magas. –Su mosolyogva áll fel a heverőről és indul ki a szobából, út közben játékosan megsimogatja Imenand buksiját. –De biztos vagyok benne, hogy te ebben is profi vagy már!

Imenand pirulva pillant utána és a lány mögött becsukódó ajtóra. /Kár, hogy ő nem marad, pedig olyan kedves...és szép is.../

-Hahóó! Játszunk mááár! –Asenath oldalba bökdösi.

-Türelmetlen vagy...-Imenand vízcseppel néz rá, de azért elindítja a játékot, amit Asenath választott.

A nap hamar elrohan, a rengeteg készülődés meghozza gyümölcsét, mivel Anubis palotájában csak amúgy nyüzsögnek a különböző Istenségek és utódjaik. Mindnyájan egy hatalmas teremben gyűltek össze és a zsivalyból ítélve jó a hangulat is. A háttérben halk egyiptomias zene szól, amire senki sem figyel, mert a levegőt inkább az izgatottság és kíváncsiság tölti be: az ifjú herceg végre bemutatkozik! De addig is, mindenki trécseléssel van elfoglalva vagy épp fogyaszt valamit a rendelkezésre álló, végtelennek tűnő büféből: mindenféle finomság előételekből és gyümölcsökből, na meg az édesszájúak kedvéért sok sütemény és egyéb krémes, habos falat! A főételt és egyebeket később szolgálják fel, mikor a szörnyek már asztalhoz ültek.

Imhotep is megérkezett már a délután folyamán, de fiával még nem találkozott, most komor ábrázattal érkezik a terembe, Anubishoz igyekezve. Anubis épp Serket Istennővel beszélget, mellette Ankhesenamun áll díszes, ékszerektől csillogó öltözetben és mosolyogva bólogat.

-Anubis Nagyuram...elnézést a zavarásért...-szólítja meg Imhotep, amint odaér, fejet hajtva előttük.

-Imhotep, valami gond van? –Anubis kérdőn pillant rá, kezében egy pohár italt tart.

Közben Serket is mosolyogva pillant a főpapra: -Jó estét.

-Csak...válthatnánk néhány szót négyszemközt? –Anubis szemeibe pillant, majd ideges mosollyal bólint Serket felé: -Jó estét...

-Mondd csak, nem kell titkolózni. Miről van szó?

-Hmm...nem találom Imenandot.

Anubis meglepődve pislog: -Nem találod a fiad? Az meg hogy lehet?

-Asenathal volt utoljára a szobájában. –szól közbe Su.

-És az mikor volt? –Anubis lányára pillant.

-Öh hát...már elég régen. –Su kínos mosollyal pillant másfele.

-A szobája üres...Mint értesültem, Sohaila az apjával töltötte a napot. Az ajtónál álló őrök azt mondták, hogy elhagyta a szobát a fiatal hercegnő társaságában, de nem tért azóta vissza...Sohaila már a keresésére indult…-Imhotep komoly fejjel pillant Suról Anubisra.

-Itt kell lennie a házban...-szólal meg most Serket. –Biztosan együtt játszik valahol a hercegnővel...

-Su, miért hagytad magukra őket?! –Anubis szigorú tekintettel néz ismét lányára.

-Nem az én hibám! Miért vannak ott azok az idióta őrök?? Na és Sohaila??

-Hallgass! –morran vicsorítva rá. –Inkább menj és keresd meg a húgod és a herceget! Mindjárt kezdődik a ceremónia!

Ankhesenamun sértődötten távozik és kimegy a teremből indulva a folyosón. /Micsoda megaláztatás! Hogy beszélhet velem így apa mindenki előtt?? Mégis hány évesnek néz? Mi vagyok én bébiszitter?!/ Hamar megérkezik Thiti szobájához és kopogás nélkül benyit. A szoba azonban üres.

-Thiti?? –pillant körbe csipőre tett kézzel. /Hova a fenébe lett? Segíthetne keresgélni...lehet már a teremben van? De miért nem keresett meg engem akkor?/

Eközben a két kis elveszett bárányka, egy szép tágas szobában nézelődik, ami úgy van berendezve akár egy igazi múzeum! Rengeteg üvegfalú szekrény szép sorban elrendezve, olyan módon, hogy bár közel vannak egymáshoz, mégis akkora a hely, hogy körbe lehessen járni őket, megcsodálva a bennük kiállított tárgyakat, vagyis műkincseket. A falak mentén is tele van az egész polcokkal és állványokkal, amiken vázák, szobrok és hasonlók szemlélhetők meg.

-Látod?? Mondtam én, hogy sok itt a kincs és igazam volt! –Asenath vigyorogva forog körbe. –Valld be, hogy nem hittél nekem, de igazam volt!

-Olyan sok minden van itt...-Imenand ámulva néz körbe és indul a sorok között bámészkodva. –Honnan van ez a sok cucc?

-Onnan, hogy apukám gazdag beee! –Asenath kiölti nyelvét, majd kuncog és elszalad Imenand mellett, aztán nem messze tőle megáll szembefordulva vele. –Apa nem mindenkit enged ide be, csak nagyon ritkán, mert tilos!

-Tilos? Miért? –Imenand pislogva áll meg lenézve rá. –Akkor én se lenne szabad itt legyek?? –ijedt fej.

-Nem tudom miért tilos, de tilos, szóval cssss! –ujját ajkai elé emeli huncut pofival, majd cuki mosoly. –Én megengedtem neked, mert a barátom vagy! Igaz...?

Imenand szóra nyitja száját, de a folyosóról hangok hallatszanak, ahogy egyre közelebb jönnek.

-Jön valaki! –Imenand megrémülve gyorsan leguggól, közben megragadja Asenath kezét és lehúzza maga mellé a földre, intve neki, hogy maradjon csendben. Asenath szájára tapasztja kezeit és füleit hegyezi, ahogy kinyílik az ajtó...

-...nem érünk most erre rá! Késésben vagyunk! –Thiti lép be a szobába Hortitif társaságában, aki kezét fogva vezeti be.

-Tu-tu-tudom, csak mo-mondani a-akartam...

-Hortitif, most komolyan?! Nem lehet olyan fontos, minthogy időben a ceremóniára érjünk, mert apám ki fog nyírni, ha elkések! –idegesen rázza le magáról Hortitif kezét.

-Thi-thi-thi-ti, csa-csak hallgass végig, ké-kérlek! –emeli fel kezeit védekezőn. –Í-ígérem, nem ta-ta-tart so-sokáig.

-Azt kétlem...-elhúzza csőrét és összefonja karjait, de áll figyelve a fiút. –Mi történt a szemüvegeddel egyébként? –felhúzza fél szemöldökét.

-A-az nem fo-fontos most! Izé…má...már...nagyon-na-nagyon rég a-akartam mo-mondani ezt...-nyel egy nagyot, megnyalva csőrét.

-A lényeget mondd! –Thiti idegesen dobbant egyet lábával.

-É-én...Thi-thi-ti...-elpirul keresve a szavakat, a földre pillant.

Thiti figyeli, majd elkerekednek szemei és elsápad, ahogy leesik neki miről is lehet szó. Hirtelen megszólal fejében Ankhesenamun hangja: /” Nem én! Hanem te!”/

-...sze-sze-szeret-

Imenand hangosan tüsszent egyet a por miatt, ijedten kapja szája elé kezét, de már késő. Thiti meglepődve kapja fel fejét, Hortitif úgyszintén.

-Van itt valaki…! Én leléptem! –Thiti zavarodottan fordul meg és lép az ajtóhoz, de Hortitif elkapja egyik karját.

-Vá-várj!

-Eressz el!

-Ké-kérlek...

-Nem hallottad?! Eressz már!! –Thiti dühösen eltaszítja két kézzel meglökve Hortitifet, aki ettől a mozdulattól hirtelen elveszíti egyensúlyát és hátraesik, neki egy szobrot tartó állványnak, reflexből pedig magával húzza Thitit is. Hortitif a földre zuhan állványostól szobrostól, Thiti pedig ijedtében megkapaszkodik az egyik polcban, amit sikeresen kiszakít a falból, azzal együtt érkezik Hortitifre, a földre. Szempillantásnyi idő alatt ripityára törik egy vagyon, hangos csörömpöléssel. A gyerekek ijedten rohanni kezdenek, ki a szobából, de az ajtóban összeütköznek Anubissal és néhány kísérőjével, köztük a szóban forgók szüleivel is.

-Mi folyik itt?! –harsan fel Anubis dühös hangja, a síri csendben.