Előtte |
Utána |
|
|
(Megj: A fotókon nem retusáltam ki a vaku visszacsillanást a szemekből!)
Jazabelle baba készült: 2013
Ankhesenamun baba készült: 2013
Jazabelle restaurálása:
A problémás ruha darabok és egyebek: minden!
-
A ruhája nem volt megfelelően beszegve, bomladozott. Az alján a rojtok és rózsák nagyon szerencsétlenül néztek ki és a ragasztó megfoltozta az anyagot. Maga az anyag is beszürkült.
-
A mellény nem volt megfelelően beszegve, bomladozott, a szalag díszítés is alig állt már rajta.
-
Az öve elkezdett szétbomlani
-
A kendő a nyakában nem úgy nézett ki, mint szerettem volna
-
A kalap kidolgozása hiányos volt
-
A csizmán nagyon megkopott a festés, a rojtoknál foltos volt a ragasztótól
Jazabelle ruházatával kezdtem az egész restaurálási folyamatot, mivel neki sokkal több ruha darabja van, mint Sunak. Elsőként a ruhájához fogtam hozzá, készítve egy megfelelő szabásmintát. Bár van még egy jó nagy darab ebből a narancs-piros virágos anyagból, legtöbb helyen sajnos foltos az anyag (hibás), szóval nem volt a legkönnyebb kivágni a megfelelő darabokat, de aztán csak összejött. Most már normálisan beszegtem a nyak résznél és ujjaknál, összevarrtam az egészet, míg a ruha alját kicsit normálisabban "tépdestem" meg, hogy továbbra is szakadtasnak tünjön, de ne olyan egyenletesnek, mint az eredetin. A régi ruháról levágtam a zöld kis korong gyöngyöket és próbálva rendezettebben, kiszámolva a darabokat, felvarrtam őket 3 sorban. A ruha aljára szerettem volna továbbra is visszarakni az eredeti kis rojtokat (ezek selyem cérnából készültek), úgyhogy leszedegettem azokat is a régiről, viszont túl kevés lett volna, ezért úgy döntöttem, hogy kifésült halvány zöld fonálból készítek egy szélesebb réteg "rojtot" és arra rakom rá a régieket, kiemelve kicsit az egészet. Egyébként a rojtozást egy szalagra ragasztottam fel, azt meg felvarrtam a ruha aljára belülről. Végezetül sokáig vaciláltam, hogy mihez kezdjek a ruha alján található kis, halvány barackvirág színű rózsákkal? Én nem tudok valami szép, formás virágokat gyártani szalagból és ilyen kis méretben, színben nem volt megfelelő rózsám a gyűjteményemben, csak papírból készültek, amik drót szárral rendelkeznek. Érdekes módon ezek is beváltak, csak el kellett távolítani a szárat és külső szirmokat, hogy ne legyenek túl nagyok! A ruha elejére 3 rózsa került (mint a régin is volt), a hátuljára 2 darab. A rózsákat is felvarrtam, nem ragasztottam, ha esetleg megsérülnének később (mivel papírból vannak), könnyedén lehessen cserélni! Aztán összevarrtam hátul a ruhát és tépőzárat kapott.
Alábbi képen látható az új ruha (bal oldal) és a már több dekortól megfosztott régi (jobb oldal):
Ezután áttértem Jazabelle mellényére, amihez szintén rengeteg anyagom volt még! Az érdekesség az, hogy ezen a kellemes, világos zöld anyagon itt-ott, nagyon nagy távolságokra van egy-egy fehér virág minta is. A régi mellényen is kellett volna szerepeljenek a virágok, de akkor valamiért nem úgy vágtuk ki a darabokat, így most ezt pótoltam! A darabokat hamar összevarrtam kiszabás és vágás után, aztán az akkoriban már megszokott "pelenkaöltéssel" díszítettem a széleket, ugyanolyan zöld cérnával, mint a régin. A régi mellényt válltól vállig díszítette még egy kicsit összehúzott zöld szalag is, ezt is elkészítettem az újra, csak sokkal szebben fodrozva, és egy kicsit sötétebb zöld szalaggal, mivel már nincs az eredetiből (nem tudom azt akkor honnan vettem). A végén pedig lebontottam a kis világos és sötét barna gyöngyszemeket a régiről, kipótolva néhány extra darabbal, felvarrtam ezeket körbe a mellény első felén.
Alábbi képen látható az új mellény (bal oldal) és a gyöngy hiányos régi (jobb oldal):
A kiegészítők már gyorsabban mentek! Az övhöz volt ugyanabból a sötétlila szalagból, így csak levágtam egy lemért darabot, kettőbe ragasztottam (széles szegő szalag), hogy ne bomladozzon többet. A régi övről áthúztam a csatot rá, és kapcsot varrtam fel, hogy könnyedén lehessen levenni és felrakni a babára. A kendőt (eredetileg ez egy plüss állatkáról van) is módosítottam kicsit bevarrva a végeket és összevarrva a két szárat, hogy jobban álljon a baba nyakán.
Jazabelle kalapjával kapcsolatban, gondolkodóba estem...Igazából nem volt olyan nagy gond vele, hogy újra kellene csinálni, és dekorgumim sincs itthon, így maradtunka régivel, csak kicsit helyrehoztam! A kalap aljára kivágtam egy darab fordított bőr darabot (ugyanez van a tetején is) és felragasztottam, annyi a különbség, hogy az alján világosabb a barna, de sajnos már nincs több az eredetileg használt sötétből. Hogy elfedjem a kikandikáló dekor gumi részeket a kalap karimája mentén és tetején, sötétbarna szalagot hajtottam össze és varrtam le (túl széles volt), majd felragasztottam körben. A kalapra visszakerült a sötétzöld szalag (ugyanolyan mint amilyen Reviva ruháját is díszíti) is, de most hosszabbat vágtam és 2 darabban, hogy lehessen megkötni a baba álla alatt. Megtartva a kalapot diszítő eredeti világos zöld szalagot (ilyen kellett volna a mellényre is), és lapos csillag díszeket, most ezekre ragasztottam rá rendes, csillag strasszokat, hogy jobban kiemeljem őket!
Nem maradt más hátra, mint Jazabelle csizmája, amik elég szörnyen néztek ki! Letéptem a régi bőr rojtokat, majd aceton segítségével leszedtem a barna festéket is (a csizma eredeti színe fehér). Újra festettem barna akril festékkel, majd fekete pasztellkréta porral kicsit viseltesebb kinézetet adtam neki, aztán hajlakkal fixáltam le mindezt. A fent említett világos fordított bőrből ragasztottam fel az új rojtozott díszítést, amit kicsit hosszabbra is terveztem, mint eredetileg volt. Egy-egy csillag strassz került fel a csizmák külső oldalára (a régin belül is volt lapos csillag, most ezt túlzásnak éreztem).
Jazabelle emellett kapott még:
-
WD40es haj kezelést és mosást
-
fonott copfjai végén lecseréltem a sima gumikat és zöld szalagot ragasztottam körbe, mert ez legalább nem mállik szét
-
nyak festés feljavítást (élethűbbé tettem az alvadt vért)
-
teljes smink és szem festés feljavítást
Az állatkája: DD már egy előző alkalommal, kb. egy éve, kapott egy sörény/farok és szem festés feljavítást, de azért most is rájavítottam. Amit inkább kiemelnék az, hogy végre fordítottam időt és részleteket festettem a nyeregre és kantárra is! Oké, nem hinném, hogy élethű (DD se az), de akkor is sokkal jobban néz ki!
(Megj: A fotón nem retusáltam ki a vaku visszacsillanást a szemekből!)
Ankhesenamun restaurálása:
A problémás ruha darabok és egyebek: minden!
Megj: Érdekes módon Su fölsője és szoknyája (nem tudom mi a normális neve az egyiptomiaknál) már egyszer, nagyon régen újra volt csinálva, de akkor is kézzel volt varrva és nem a legszebb módon! Ezért...
-
A fölsőn és szoknyán nem voltam elégedett a kinézettel, szegéssel és díszítéssel
-
A kendő szegése bomladozott és ragasztó foltos volt
-
Az ékszerei, főleg a nyaklánca túl egyszerű volt
Mikor hozzáláttam Ankhesenamun ruháihoz, azt hittem sokkal hamarabb és könnyebben végzek velük, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy szenvedés lesz, mivel ez a félig átlátszó, fehér kendő anyag, amiből még szerencsémre volt egy méretes darabom (bár itt-ott foltok vannak rajta, az sajnos kuka), szörnyen feslik! Így hamar lemondtam arról, hogy bármilyen szabásmintát használjak, és inkább szemmértékkel, kísérletezve sikerült végül összehozni az egészet. Ennek persze az az eredménye, hogy nem annyira tökéletesek, mint szerettem volna, de akkor is jobb, mint amilyen volt! Különben meg az anyag széleit mindenhol be kellett kenni ragasztóval, hogy ne bomoljon szét az egész, mivel ez egy felmerülő probléma volt a régi öltözeténél is...
Elsőként Su fölsőjéhez láttam hozzá, amit most két darabból készítettem el. A melleket takaró/tartó rész rétegezett, levasalt, és az elől kettéváló "hulló" részek külön darabok, kicsit összehúzva vannak rögzítve a felső darabhoz. Az egészet arany cérnával, "pelenkaöltéssel" szegtem körbe, most már csak díszítésként. A régi fölsőről leszedtem a két kis arany színű bogyót, újra festettem őket, majd egy arany színű karikába húzva őket varrtam fel. A fölső hátul most tépőzárat kapott, mert erősebben és szebben tartja, mint a kapocs.
Alábbi képen látható az új fölső (felül) és a régi (alul):
Az egyiptomi szoknya is két darabból készült most: a felső három rétegesre tűrt, levasalt rész és a kettő, bár később hátul összevart, hosszabb szoknya rész. Szintén dekorként beszegtem az alsó részeket az arany cérnával és "pelenkaöltéssel". Elől a kicsit összehúzott részre visszakerült a nagy sárga strasszkő, amit sikeresen eltávolítottam a régi ruhadarból. Sajnos maga a kő kicsit viseltesnek néz ki, de nincs több ilyen és ekkora darabom, így nem tudtam lecserélni jobbra. Megjegyezném, hogy a szoknya hosszúsága kicsit megnőtt lefelé, kb. 1-1,5 cm-rel. Hátul egy kapocs került rá.
Alábbi képen látható az új szoknya (bal oldal) és a régi, már kő nélküli (jobb oldal):
Su kendője volt nyilván a legkönnyebb darab! Lemértem a régit, és az kivágtam az újhoz a szükséges darabot, amit direkt pár cm-vel kicsit hosszabbra szabtam most. Kettőbe hajtva összevarrtam, majd levasaltam, aztán körbeszegtem az egészet a már fent említett módszerrel és cérnával. A régi kendőről sikeresen eltávolítottam a strasszköveket és egyfajta sorrendet kialakítva felragasztottam az újra.
Alábbi képen látható az új kendő (fent) és a már kövektől megfosztott régi (alul):
Utoljára maradtak Su ékszerei, főként a nyaklánca. Miután később készült (és még fog készülni) más egyiptomi karakterem, mindig úgy éreztem, hogy Su és Asenath túl egyszerűek, túl kevés a dekoráció és ékszer rajtuk. Ezért is döntöttem úgy, hogy feldobom kicsit a már meglévőket és még pótolok is kicsit olyan módon, hogy ne vigyem azért túlzásba sem! A nyakláncot (ami egyébként egy standard Barbie nyaklánc, eredetileg ezüst színű) újra lefestettem arany festékkel, aztán Ankhesenamun többi kiegészítő színét figyelembe véve, ragasztottam rá kis kerek strasszköveket: középen nagyobb lila (kendőjén is használt + Su egyik kedvenc színe) és 4 kis piros (Su szemeinek a színe).
Bónuszként még az ékszerekhez: a vastagabb arany karperece (bal kéz) kapott piros szegély festést, illetve teljesen új darab: egy arany bokalánc lilás áttetsző gyöngyszemmel (bal láb)!
Ankhesenamun emellett kapott még:
-
WD40es haj kezelést és mosást
-
részleges test festés feljavítást (beleértve a festett arany kéz- és lábkörmöket)
-
teljes smink és szem festés feljavítást
-
a farkincáját végre befúrtam és beragasztottam hátul, hogy természetesnek tűnjön (előzőleg csak kívülről volt felragasztva)
Az állatkája: Halima, bár nem kifejezetten élethűen van kifestve, mivel egy sima kínai játék figuráról van szó, valahogy mindig is kedveltem ahogy kinézett. Így úgy döntöttem, hogy nem festem át, meghagyom olyannak amilyen eredetileg!
(Megj: A fotón nem retusáltam ki a vaku visszacsillanást a szemekből!)
|