2024.02.28. 22:50
Sziasztok!
Szerencsére még nem futottam ki az időből, annak köszönhetően, hogy szökőévünk van! Igen, itt vagyok végre a Február hónap naptár oldalával is, a 10. Évfordulós naptáramból! Heh annak ellenére, hogy milyen hamar kész voltam a ruhával ehhez a fotóhoz, pont olyan nehezen jött össze maga a fotózás.
A helyzet a következő: miután befejeztem a legutóbbi restaurálásom (itt is láthattátok az oldalon), hozzáfogtam az általak megszavazott új OC babám elkészítéséhez és hát azóta is azon ügyködök, amikor csak tehetem. Ha a blogomat is követitek, akkor ott láthatjátok is, hogy hány százalékban van kész. Szép lassan közeledek már a második és nehezebb fázishoz, sőt parázok is kicsit, mert nem lesz könnyű, de remélem sikerülni fog. Március folyamán már be tudom mutatni őt nektek, ha minden tervek szerint halad! :D Viszont ezek miatt valahogy mindig napoltam és tologattam a fotózást, mert igazából a ruha ugyan kész volt és feladtam a modellemre, de konkrét kép ötletem nem volt tisztán, míg ide jutottam XD Közben meg az utolsó pillanatokban jöttem rá, hogy a nagy nehezen megszületett fotó ötlet kivitelezéséhez hiányzik pár kellék...így kellett kis idő azoknak a legyártásához is! Eh, miért vagyok ilyen bonyolult mindig? T.T
Kezdjük ott, hogy elhatároztam, hogy ismét egy beltéri fotót készítek majd és hát tudjátok ez már eleve több munkát igényel, nehezebb összeállítani úgy, hogy valamennyire legalább hiteles is legyen. Ez most is csak félig-meddig sikerült, ergo sosem vagyok teljesen elégedett az ilyen fotóimmal...Youtubeon videókat nézegetve pattan ki az ötlet a fejemből (avagy inspirálódtam) egy kényelmes, benti öltözethez: meleg, puffos pulcsiszerűség és bő naci. Már csak azt kellett eldöntenem, hogy kire adjam ezt rá? Hát az anyagjaim átnézése és kiválasztása után, úgy gondoltam, hogy Balbinia nagyon cukin festene ezekben!
Mivel Balbi egy fiatalabb OCm, azért is passzolt hozzá ez a puffos anyagból készült, bő, házi, kapucnis felső, amin Minnie Mouse van rajta XD Manapság elég nagy divatok az efféle fölsők a házban (nem tudom mi a normál nevük), mindenki ilyesmibe burkolózik be a hideg napokon, és gondolom Balbinia sem különb :3 Egyébként a kapucni működő kapucni csak nem alkalmas egy olyan baba fejére, akinek szarvai vannak ^^" (Oké vághatnék lyukakat rá, de akkor kevésbé tudnám eladni...), ja és maga az első nagy zseb is normál zsebként funkciónál! A tréning nadrág is olyan laza, bő, kényelmes fatja, unikornis és csillag mintákkal. Érdekes választás, de mégis talál szerintem. Papucsot nem kellett készítenem, hiszen a karakteremnek patái vannak, nem hord semmiféle lábbelit! Végülis így tök egyszerű az egész ruha összeállítás, de a lényeget hozza, nem?
És igen, itt voltam gondban, hogy oké benti kép, de mi legyen a "cselekmény", mit csinálhatna a karakterem épp? Alakítsunk ki akkor egy szobát neki! Könnyebb mondani, mint csinálni...Sötétre tippeltem, mert mégiscsak Baphomet lányáról van szó, aki démoni lény, de behoztam a lila színt is, mert az Balbi kedvence. Eredeti MH ágyat használtam a háttérben, amihez varrtam egy ágynemű szettet (2 párna és egy takaró). Behoztam még "plüssként" két "Watchover Voodoo" babám, mindkettő ördögöt ábrázól. Persze nem maradhatott el a szobából az sem, hogy Balbinia mennyire rajong a gördeszkázásért! A falon lévő posztereket fehér-feketében nyomtattam ki (mert a színesem már kifogyott) és én színeztem ki őket. A fotó sarkában (bár itt a naptár oldalon kevésbé látszik sajnos), van egy kiborult zacsi pattogatott kukorica, amiből Balbi állatkája Hip-Flip is falatozik. ♥ És még pár egyéb holmi is amik mind hozzáadnak a kép hangulatához.
Ehm igen, de még mindig hiányzott a lényeg...aztán eszembe jutott, hogy ez a karakterem még iskolás korban van, akkor miért ne tanulhatna? Tudjátok, a maga démoni módján :D Innen jött a "Baphomet csillag" (vagy Baphomet pecsétje) ötlet (egyébként vagy 3 rúd ragasztópisztoly ragasztóból készítettem el), és annak a közepén lebegő fekete "Book of Shadows" könyv! (a könyvet megtaláljátok a Nyomtatható cuccok részben) A tűz meg csak ráadás, mert szerintem ettől élethűbb, vagy hihetőbb (?) lett az egész, bár igaz kicsit kitakarja így a csillagot, de azért csak kivehető, legalábbis remélem XD Oké tudom, nem nagy ötlet, de ennél jobb nem jutott eszembe most!
A második, közeli fotón (ami kevésbé látszik a naptár oldalon), már relaxálás van a lecke után és egy szivecske alakú nyalóka is rákerült, már csak azért is, hogy utalás legyen kicsit az elmúlt Valentin-napra :3 A kis köröcskék a nyalóka körül, nos azt próbáltam érzékeltetni, hogy ez olyan pattogós nyalóka, szerintem ti is emlékeztek még a szájban robbanó cukorkákra és nyalókákra gyerekkorból...
Összességében nem tudok mást nagyon mondani a képekről, mert ennyi a háttér történetük. Viszonylag egyszerűek, és ahogy már említettem, nem vagyok teljesen elégedett velük, de ez már ilyen. Közben meg megint abba a "csapdába" vagyok, hogy a naptár oldal mérete miatt, ismét túl kicsinek és távolinak hatnak a fotók rajta, szóval nem tudom mennyire lehet kivenni a részleteket...De pont ezért lehet megtekinteni a Facebookos oldalamon a teljes, egész alakos, színes fotókat: . Vicces, közben eszembe jutott, hogy a 10 évvel ezelőtt készült Februári naptár oldalon Melanie szerepelt, bár jóval kevésbé kidolgozott képről volt szó ott, de az is beltéri fotó volt és hát Melanie is démon...Véletlen egybeesés, most semmi szándékos nem volt benne! :) Na de mondjátok el ti is, hogy mit gondoltok az ötletről és a fotókról?
A Március naptár oldallal még sehol sem tartok, de egyelőre az új OC baba befejezésére próbálok koncentrálni, aztán közben (vagy épp utána?), attól függ milyen gyorsan haladok, következik az is!
Bj-Lydia